Szerencsés kombináció

2021.10.03. 10:05

Egyes emberek genetikailag védettek lehetnek a koronavírus ellen

A kutatók azt vizsgálták, hogy egyeseknek miért jobb a természetes védekezésük a Sars-CoV-2 fertőzésével szemben.

Forrás: Shutterstock

A Science tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány szerint bizonyos génváltozatú személyek ellenállhatnak a Covid-19-et okozó új típusú koronavírusnak. A University of Glasgow Centre for Virus Research kutatói szerint azok adnak hatékonyabb választ a vírusra, akik az úgynevezett OAS1 gén prenilált változatával rendelkeznek. Az ő szervezetük ugyanis, másokkal ellentétben, időben felismeri a vírust.

Ez a génverzió tehát a vírus elleni védelmi válasz fontos összetevője.

A szakemberek viszont arra is felhívták a figyelmet, hogy amennyiben az új vírusvariánsok megtanulják úgymond kikerülni a prenilált gén nyújtotta védelmet, akkor lényegesen súlyosabb betegséget okoznak és fertőzőbbek is lesznek az oltatlan népességen belül.

A preniláció azt jelenti, hogy egy zsírmolekula kapcsolódik egy fehérjemolekulához. A kapcsolat pedig lehetővé teszi, hogy a gén megtalálja a behatoló vírust és vészjelzést adjon le a szervezet védekezésért felelős egységeinek.

A szakemberek szerint ez a génváltozat sok embernek nyújtott segítséget a világjárvány idején. Az OAS1 gén nem prenilált változatával élőknél ugyanis gyakrabban alakult ki a koronavírus súlyos formája. Náluk nagyjából másfélszer volt valószínűbb az intenzív kórházi ápolás szükségessége és a halálozás is.

Több millió évvel ezelőtt is védelmet biztosított ez a génváltozat

SARS-CoV-2 feltételezett forrásai, a kis patkós denevérek mintegy 55 millió évvel veszítették el ezt a védő hatású gént. Így a vírusnak az ő szervezetükben nem kellett megtanulnia kijátszani ezt a fajta védelmet. A vírus viszont más állatokban is szaporodott, idővel pedig alkalmazkodni tudott. Amikor viszont állatról emberre került, a vírusok elleni védekezés új eszközeivel találkozott, néhánnyal szemben pedig tehetetlen volt.

Sam Wilson, a glasgow-i víruskutató központ professzora azt is elmondta, hogy az a koronavírus, amelyik a 2003-as SARS-járványt okozta, megtanulta kivédeni az OAS1 gén prenilált változatát is. Tehát valószínű, hogy idővel a SARS-CoV-2 is megtanulja a trükköt. Amennyiben ez megtörténik, súlyosabb betegséget idézhet elő és fertőzőbb is lehet, főként a beoltatlanok körében.

Az összefüggést a szakemberek kórházi páciensek génállományának és egészségi állapotának összehasonlításával vizsgálták.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!