Házhoz repül az ebéd

2021.10.12. 19:25

Szusit és fagylaltot szállító drónok ezrei repkedhetnek felettünk

Bár a házhoz szállításnak ez az új módja még tesztelés alatt áll, hamarosan több helyen bevezethetik a drónos kiszállítást.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A The Jerusalem Post című hírportál beszámolt arról, hogy jelenleg kereskedelmi és orvosi drónok közlekedését szabályozó rendszert tesztelnek Izraelben. A technológia jelenlegi fázisában a drónok szusit, fagylaltot és vérkészítményt szállítanak ki a levegőben.

A drónok közlekedését szolgáló úttörő rendszer tesztelésének harmadik fázisa zajlik a tervbe vett nyolcból. Ebben a fázisban Tel-Avivban és környékén a telefonos alkalmazásokkal megrendelt termékek célba juttatását vizsgálják.

A technológia a repülésirányítás légi folyosóihoz hasonlóan, központi irányítással fog működni.

A tesztelésen, amelyet a Nemzeti Drón Kezdeményezés, a drónközlekedést összehangoló és szabályozó szervezet végez, öt szállítócég vesz részt.

A tesztek egyik célja az országos drónhálózat megteremtése.

A tesztelés alatt a cégek drónjai naponta mintegy 300 repülést hajtanak végre a tengerparti szusi- és fagylaltrendeléstől a kórházi vérkészítmények szállításáig a közös irányítási rendszer által kijelölt repülési útvonalakon.

A kétéves tesztelés alatt több tízezer drón látható Izrael egén, amelyek mindegyikét az Ajalon autópálya légi irányítást ellenőrző központjából vezérlik.

Ezen a héten azt is kipróbálják, hogy Tel-Avivból irányítva képesek lesznek-e elvégezni házhoz szállításokat Brazíliában.

A tesztekkel azokra az időkre készülnek, amikor majd drónok tucatjai vagy akár százai repülnek folyamatosan az égbolton, különböző küldetéseket végrehajtva a közös légtérben. A rendszer pedig képes lesz rangsorolni a különböző drónrepülést és megtisztítani az eget, ha nagy méretű repülőgép megjelenése ezt szükségessé teszi. A nyolc tesztfázisban ezért egyre bonyolultabb helyzeteket modelleznek a hatóságok.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!