Aktív kikapcsolódás

2021.10.05. 08:40

Több mint 10 ezer indulóra számítanak a futófesztiválon

A 36. Spar Budapest Maraton elnevezésű eseményen csak azok vehetnek részt, akiknek van védettségi igazolványuk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Több mint tízezer résztvevőt, köztük mintegy ezer külföldi vendéget várnak október 9. és 10. között a 36. Spar Budapest Maraton futófesztiválra. A hétvégén az érdeklődők összesen 11 különböző távot teljesíthetnek.

Az eseményen megemlékeznek a futás nagyasszonyáról, a tavasszal elhunyt Monspart Saroltáról. A Nemzet Sportolójának is megválasztott tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban pedig hatszoros magyar bajnok futó volt az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Miután aktív sportolói karrierjének véget vetett egy kullancs okozta betegség, másokat kezdett el egészséges életmódra és futásra buzdítani.

A rendezvény egyik legkiemelkedőbb programja, a maratonfutás vasárnap 9 órakor kezdődik. A rajt és a cél a Pázmány Péter sétányon lesz. A további távok között szerepel a páros futás, a gyaloglás és az esélyegyenlőségi futam is. További részletek az eseménnyel kapcsolatban a Spar Budapest Maraton honlapján olvashatóak. A távokra a nevezés online is lehetséges.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!