Tévhit

2021.11.05. 13:00

Vajon tényleg baloldali volt Jézus? (videó)

Az Axióma csapata legújabb videójában arra a közéletben gyakran ismételt – és nemrég újra elhangzott – kijelentésre reagál, miszerint Jézus baloldali lett volna. Ezt a baloldali közszereplők általában azért mondják, mert szerintük párhuzam vonható a baloldali szociálpolitika és a Jézus által hirdetett könyörületesség között. Az alábbi videó ezt a tévhitet cáfolja tételesen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ötperces, animált videó három pontban foglalja össze a baloldali gondolkodás alappilléreit az Oxfordi Egyetem politikatudományi szótára alapján: e szerint a baloldal hierarchiaellenes, materialista és támogatja a munkásosztályt. De vajon beleilleszthető-e ebbe a keretbe Jézus?

Az első állítás azért nem igaz Jézusra, mert egyrészt ő a legfőbb tekintélyként hivatkozott saját magára, másrészt a Biblia tanítása szerint az Isten által alapított intézményekben, mint az egyház, a család és az állam, megkérdőjelezhetetlenül van legitim tekintély.

A második állítás azért nem állja meg a helyét, mert a materializmus eleve kizárja a természetfeletti létezését. Ezzel szemben a kereszténység pont arról szól, hogy Isten, a világ teremtője kinyilatkoztatott igazságokat az embernek.

A harmadik pont pedig azért téves, mert a kereszténység célja sosem az volt, hogy megszüntesse a szegénységet. Az egyház legfőbb célja ugyanis az evangélium hirdetése, a szegénység pedig a keresztény üzenet társadalomformáló hatása által csökkenthető.

A videó végén az is egyértelművé válik, hogy azért azt sem lehet állítani, hogy ha Jézus ma fizikai valójában közöttünk élne, akkor jobboldali pártpolitikus lenne.

Az üzenet világos:

Jézust nem lehet és különösen veszélyes olyan baloldali ideológiai keretek közé szorítani, amelyek ráadásul a kereszténység tanításával szöges ellentétben állnak.

Az Axióma egy digitális médium, amelyet másfél évvel ezelőtt alapítottak konzervatív fiatalok, hogy a legfontosabb kulturális, politikai és vallási témákban videókon keresztül mondhassák el véleményüket, és képviseljék az általuk vallott értékrendet a közbeszédben. Az Axióma többnyire pár perces, animált videókon keresztül mutat be a közéletünket formáló kérdéseket, de szervezett már online vitákat, beszélgetéseket is. A YouTube mellett napi tartalmai elérhetők a Facebook-on, az Instagramon és immáron angolul a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Twitteren is.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!