A Habsburgok magyar ága

2022.01.13. 06:30

175 éve halt meg József nádor, a „legmagyarabb Habsburg”

Százhetvenöt éve, 1847. január 13-án halt meg József nádor, „a legmagyarabb Habsburg”, akit a bécsi udvarban csak „kis-Rákócziként” emlegettek.

Habsburg József Antal János főherceg 1776. március 9-én született Firenzében, II. Lipót császár – akkor toscanai nagyherceg – és Mária Ludovika spanyol infánsnő tizenhat gyermeke közül a kilencedikként. Apja II. József halála után, 1790-ben foglalta el a császári trónt, József ettől kezdve Bécsben élt. Pest-Budán két évvel később járt először, amikor a Lipótot a császári trónon követő I. Ferencet (József főherceg bátyját) magyar királlyá koronázták. 

 

Magyarország helytartója 1795-ben lett, majd egy évvel később a pozsonyi országgyűlésen közfelkiáltással választották meg Magyarország nádorának,

a király utáni fő közjogi méltóságnak, ezzel egyidejűleg Pest-Pilis-Solt vármegye főispánja is lett. Az ifjú főherceget hamar megkedvelték, főleg amikor kitudódott, hogy magyarul tanul, és a nyelvre a magyar jakobinus mozgalomban részt vett Verseghy Ferenc költő oktatta.

 

József eleinte az udvar akaratát hajtotta végre, de miután megismerte a helyi viszonyokat, az ország történelmét és alkotmányát, próbálta összehangolni az udvar és a magyar rendek érdekeit. 1809-ben ő hirdette meg az utolsó nemesi felkelést, de a csapatokat János főherceg parancsnoksága alá rendelték, s azok vereséget szenvedtek a napóleoni háborúk egyetlen magyar területen vívott ütközetében, a győri csatában. A Metternich kancellár fémjelezte abszolutizmus idején igyekezett bátyját, a császárt rávenni arra, hogy térjenek vissza az alkotmányossághoz, a magyarok és az uralkodóház viszonyát reformokkal javítsák. 

Kieszközölte a kegyelmet a még rabságban sínylődő jakobinusoknak, köztük Kazinczynak, s 

nagy szerepe volt abban, hogy 1825-ben – 13 év szünet után – újra összehívják a reformkor kezdetét jelentő országgyűlést. 

Az udvarban mindezért gyanakvás övezte, ellenfelei azzal vádolták, hogy magyar király akar lenni.

 

Sokrétű tevékenységét nehéz összegezni: 

  • 1802-ben támogatásával jött létre a nemzeti könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, melynek gyűjteményét értékes kódexekkel és ősnyomtatványokkal bővítette.
  • Pest-Buda fejlesztése érdekében 1808-ban létrehozta a Szépészeti Bizottságot, ő kezdeményezte az új városrész, Lipótváros kiépítését. Tevékenysége nyomán vált az 1830-as évekre Pest poros kisvárosból országos politikai, kulturális és gazdasági központtá.
  • Szorgalmazta a gellérthegyi csillagvizsgáló építését,
  • úttörő szerepe volt a Városliget és az általa megvásárolt Margitsziget parkosításában.
  • 1826-ban alapította meg Pesten a Vakok Intézetét,
  • Széchenyi Istvánnal együttműködve pártolta a Pest-Vác vasútvonal létrehozását.
  • Részt vett az 1835-ben felavatott magyar tisztképző intézet megalapításában, amely I. Ferenc feleségéről a Ludovika nevet kapta.
  • Az 1825-ös első reformországgyűlésen Széchenyi felajánlását a Tudományos Akadémia alapítására a nádor 10 ezer forinttal támogatta.
  • Az 1832-36-os országgyűlésen mérsékelni próbálta a reformellenzék követeléseit, s megakadályozta, hogy a felsőtábla vétót emeljen az alsótábla határozatai ellen.
  • Az 1838-as nagy pesti árvíz idején a mentést irányította, az árvízkárok enyhítéséért is sokat tett.
  • 1840-ben amnesztiát szerzett az elítélt Kossuthnak, Wesselényinek és Lovassy Lászlónak,
  • 1843-ban megakadályozta a Védegylet feloszlatását.
  • Segített létrehozni a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot,
  • alcsúti birtokán mintagazdaságot hozott létre, az általa épített kastély kertjében pedig arborétumot.
  • 1846-ban ő alapította az Ipartanodát, a Műegyetem elődjét, amelyet 1846-ban róla neveztek el, az intézmény elnevezése 1934-től 1948-ig Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem volt.

 

Első felesége I. Pál orosz cár lánya, Alekszandra Pavlovna volt, a rendkívüli népszerűségnek örvendő nagyhercegnő két év házasság után, 1801-ben gyermekágyi lázban halt meg. József nádor csak 1815-ben nősült meg újra, második felesége, Hermina anhalt-saumburgi hercegnő ikergyermekei, Hermina főhercegnő és az utolsó magyar nádor, István főherceg anyja szintén gyermekágyi lázban hunyt el. Harmadik feleségét, Mária Dorottya württembergi hercegnőt 1819-ben vette el, tőle öt gyermeke született.

 

József főherceg nádorrá választásának ötvenedik évfordulója alkalmából 1846-ban országos ünnepségsorozatot tartottak. A következő évben, 1847. január 13-án halt meg Budán, a budavári nádori kriptába temették. 

A Habsburgok magyar ágának megalapítója nem volt uralkodó, nem állt birodalmi vagy európai politikai poszton, de ő volt az egyetlen a dinasztia 400 éves magyarországi regnálása alatt, aki korlátozott eszközeivel az ország és a nemzet érdekeinek szentelte életét. Ahogy mondták róla:

 Habsburgnak született, de magyarként halt meg.


1945 után kevés szó esett róla, alakja kikopott az emlékezetből, ismertsége ma sem túl nagy. A nádor nevét jelenleg Alcsútdobozon általános iskola, Ürömön német nemzetiségi általános iskola, Budapesten gimnázium és szakképző iskola viseli. A főváros V. kerületében 1938-ban neveztek el róla teret, ahol 1869 óta áll Johann von Halbig által készített szobra. 1996-ban a Vakok Általános Iskolájában felavatták emléktábláját, 1997-ben, halálának 150. évfordulója alkalmából a Budapesti Történeti Múzeumban nyílt nagyszabású kiállítás. (József nádorhoz kevés tárgyi emlék köthető, mert saját és első felesége sírhelyét többször feldúlták, kirabolták, az alcsúti kastélyt a második világháború végén, 1945-ben kifosztották és felégették.) 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen leleplezték mellszobrát, Turi Jobbágy Miklós 1912-ben készült, de megsemmisült alkotásának újrafaragott változatát.

Borítókép: Aranyérem 1846-ból, József főherceg nádorrá választásának ötvenedik évfordulója alkalmából / MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!