Meglepő eredmény

2022.04.11. 07:55

Még mindig dominál a hagyományos rádiózás

Az emberek 70-80 százaléka a legtöbbet az otthonában rádiózik, a második legtipikusabb helyszín pedig az autó.

A rádióhallgatók 82-88 százaléka a rádiózás hagyományos formáját használja – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, az NMHH Médiatanácsának új tanulmányából, amely a rádiózás helyszíneiről és platformjairól szól 2018 vége és 2021 vége között.

Az NMHH tudatta azt is, hogy a testület legutóbbi ülésén bírságot rótt ki helytelen korhatár-besorolás miatt, figyelmeztetett egy szolgáltatót, amiért az túl hangosan adott le reklámokat, és továbbított egy bejelentést a román társhatóságnak.

A testület elfogadott egy dokumentumot a rádiózás helyszíneiről és platformjairól 2018 vége és 2021 vége között, ebből pedig kiderül, hogy az emberek 70-80 százaléka a legtöbbet az otthonában rádiózik. Az autó a második tipikus helyszíne a rádióhallgatásnak, 45-60 százalékra jellemző. A harmadik pedig a munkahely, 20-30 százalékkal.

A nők leginkább otthon, a férfiak pedig autóban rádióznak gyakrabban. A vizsgált intervallumban előbbi csoport 72-82 százalék között mozgott, utóbbi pedig 55-65 százalék között.

Minél idősebb valaki, annál többet rádiózik otthonában. Ennek legfőbb oka, hogy a nyugdíjas korosztály nem jár napi szinten dolgozni, és nem is utazik annyit. Az autós rádióhallgatás aránya a középkorúak, 30-59 évesek között a legjellemzőbb.

A rádiózás helyének esetében 2020 második negyedéve és a világjárvány megjelenése hozott kiugrást. A rádióhallgatás platformjai között messze a legnépszerűbb a hagyományos rádiózás 82-88 százalékkal, az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 35-40 százalék között mozog. 2020-ban 7,61 millióan hallgattak rádiót hetente, amiből az online rádiózást 778 ezren választották

– ismertette az NMHH.

Azt írták, hogy a Duna szolgáltatójára 100 ezer forint bírságot rótt ki a tanács, mert a Rex felügyelő – Halál az interneten című műsorszámban megjelenített szexuális és erőszakos tartalmak ellenére nem 16-os korhatár-besorolással és nem a 21 és 5 óra közötti idősávban, hanem 12-es karikával, este 8 előtt sugározta a vitatott epizódot.

Több szabálysértés is történt

A testület figyelmeztette a Magyar Sláger TV szolgáltatóját, ugyanis 2021 harmadik negyedévében hatszor adott le túl hangos reklámot. A médiatörvény a nézők védelméért egyértelműen előírja, hogy a reklám, a televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, illetve az ezek közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás átlagos vagy a nézők által érzékelt hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.

Az NMHH arról is beszámolt, hogy bejelentés alapján vizsgálták a FEM3 csatornán vetített Szépítészek című műsort, és továbbította az ügyet a román társhatóságnak, a CNA-nak, ugyanis a FEM3 szolgáltatója román joghatóság alá tartozik. Az adásban megjelenő, a szexualitással kapcsolatos, illetve a plasztikai műtéteket részletesen bemutató tartalom a magyar jogszabályok szerint 16-os korhatár-besorolással és 19 óra helyett 21 és 5 óra között kerülhetett volna adásba.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Címkék#rádió

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!