Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt

2022.04.14. 19:00

Vádemelést javasol a Maradonát kezelő orvosi csapat ellen az ügyészség

Az államügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádemelést javasol a 2020 novemberében elhunyt Diego Maradonát ápoló orvosi csapat ellen.

A hatóság szerint az orvosok és ápolók rosszul kezelték az egykori futballsztárt és „a sorsára hagyták”.


A világbajnok legenda 2020. november 25-én hunyt el, 60 évesen. Az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett. Az orvosi stábot azzal gyanúsítják, hogy hanyagul kezelte a sportembert, a fő felelős – az ügyészség szerint – egy idegsebész és egy pszichiáter. Rajtuk kívül egy-egy pszichológus és orvos, egy koordinátor és három ápoló ülhet majd a vádlottak padján.


Amennyiben a vád beigazolódik, az érintettek nyolc és 25 év közötti börtönbüntetésre számíthatnak.


Az 1986-ban világbajnok Maradona pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newells Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt, és 34-szer volt eredményes. Nimbuszán az sem csorbított, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról.

Borítókép: kisgyerek labdázik Diego Maradona legendás argentin labdarúgó óriásfotója előtt a nápolyi királyi palotánál 2020. november 27-én (MTI/EPA-ANSA/Ciro Fusco)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!