allergia

2019.05.11. 22:21

A környezetszennyezés az asztmás megbetegedések fő oka

A környezetszennyezéssel magyarázható az asztmás megbetegedések megnövekedett száma – mondta Nékám Kristóf allergológus.

Régebben pollenek, házi poratkák okozták, de a jelenlegi környezetszennyező anyagoktól már önmagukban is kialakulhat az asztma – tette hozzá.

Amint azt az M1 aktuális csatornán szombaton elmondta,

az asztma az allergiák második legsúlyosabb, legtöbb odafigyelést érintő fajtája lehet.

A betegség kiváltó okát sokszor problémás megállapítani, ezért az elkerülése is nehéz – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy

az allergiás hajlamot lehet örökölni, de a betegség kialakulásában a környezetnek, és egyes rizikófaktoroknak – dohányzásnak, elhízásnak – is nagy szerepe van.

Hangsúlyozta: asztmával teljes életet lehet élni a biológiai terápiák, illetve az egyre jobb gyógyszerek révén. Világjelenségnek mondta, hogy

a betegek fele nem használja rendszeresen a gyógyszereit.

A műsorban elhangzott, évente nagyjából 15-20 ezer új beteggel bővül az asztmában szenvedők száma, már jelenleg is 350 ezer diagnosztizált ember él Magyarországon és feltehetően további 150 ezer ember életét nehezíti meg a betegség.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!