ez is betegség

2019.06.10. 14:00

A főnök teheti kiégetté a beosztottat

A munkáltató sokat tehet a szindróma megelőzéséért.

Forrás: Shutterstock

Rengeteg magyar munkavállalónál jelentkeznek a kiégés tünetei, elsősorban a túl sok stressz és az arányaiban alacsony elismerés miatt – olvasható a Workania állásportál friss elemzése alapján a Magyar Nemzetben.

Felidézték: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) május végén nyilvánította betegségnek a munkahelyi kiégést. A hazai munkavállalók ráadásul meglehetősen kiszolgáltatottak az úgynevezett burn-out szindrómának: frusztráltak, elégedetlenek, túlterheltek, de a stresszkezelésben sem jeleskednek. Ugyanakkor

a munkáltató sokat tehet a szindróma megelőzéséért.

A Workania felmérése szerint a válaszadók 44 százaléka elégedetlen a munkahelyével, s mindössze 37 százalék elégedett. Az elégedetlenségnek több oka lehet: a válaszadók valamivel több mint fele a túlórára panaszkodott, legtöbben heti egy-három órával, tizedük pedig akár hetente tíz órával több időt tölt munkával a kötelezőn felül.

Szintén vezető ok a ­stressz.

A dolgozók mindössze hét százaléka érzi úgy, nem okoz számára idegeskedést a feladatok elvégzése.

Ezzel szemben 36 százalékuk kimondottan frusztrált a munkahelyén. A stresszt pedig jellemzően a főnök okozza, s csak ezt követően jelölték meg rizikófaktornak a munkatársak viselkedését, majd a munka mennyiségét. A magas stresszfaktor következménye pedig, hogy az alkalmazottak közel negyven százaléka egyáltalán nem élvezi a tevékenységét, s mindössze tíz százalékuk lát örömöt a feladataiban.

A rossz arány sem véletlen: a nyilatkozók nagyjából harmada egyáltalán nem képes kezelni a stresszt, szintén harmaduk nem megfelelően reagál, míg a megkérdezettek közel harminc százaléka az, aki úgy véli, nem jelentenek problémát a kellemetlen szituációk.

A WHO hivatalos definíciója szerint a

kiégés egy olyan betegség, amelyet a nem megfelelően kezelt, krónikus munkahelyi stressz okoz.

A kiégés három fő tünete a folyamatos fáradtságérzés, a munkahellyel kapcsolatos pesszimizmus és cinizmus felerősödése, valamint a csökkent munkahatékonyság.

A burn-out szindróma ma már nem újdonság: a dolgozók közel nyolcvan százaléka már hallott róla, ám kevésbé jó hír, hogy 64 százalékuk már valamilyen tünetet is tapasztalt magán, legtöbben a folyamatos fáradtságot.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!