Grafológia

2019.07.27. 17:06

Mutasd az írásod, megmondom, ki vagy!

Az aláírás leggyakrabban azt a képet tükrözi, amit önmagunkról szeretnénk mutatni.

Forrás: Shutterstock

A grafológia több területen is alkalmazható, ilyen például a pályaorientáció, pályaalkalmasság; a munkahelyi kiválasztás vagy a pedagógia – tudta meg a haon.hu dr. Zsupán Ildikótól.

Mint mondta, akár párkapcsolati összeillőséget is lehet vizsgálni, mely esetében a pár mindkét tagjáról teljes személyiségkép-elemzést készítenek, s összehasonlítják, mely területeken illenek jól egymáshoz, illetve miben várhatók konfliktusok. Kifejtette: egy írásmintában rengeteg jellemzőt lehet és kell vizsgálni, és mindegyiknek van jelentése.

Az aláírás önmagában is érdekes lehet, mert azt a képet tükrözi, amit önmagunkról akarunk mutatni.

Habár manapság a digitalizáció elterjedésével egyre inkább háttérbe szorul a kézírás, a jelentőségét nem lehet elvitatni. Olyannyira nem, hogy bizonyos írásjegyekből akár a írást létrehozó személy (szakszóval duktor) lelki állapotára, képességeire vagy személyiségére vonatkozó következtetéseket is le lehet vonni.

Zsupán Ildikó hangsúlyozta,

bár kézzel írunk, az írás végeredményben mégis az agyműködés által koordinált tevékenység, ezért is lehet belőle pszichés tulajdonságokra következtetni.

„A grafológus által elkészített személyiségkép hozzájárul az önismeret fejlődéséhez a duktor nyitott hozzáállása esetén” – mondja Zsupán Ildikó.

Árulkodó részletek

„Tömören megfogalmazva a tanult standardtől való eltérésekből alakul ki az egyedi íráskép, amelyből a személyiségvonásokra lehet következtetni. Magyarországon már kb. 30 éve az úgynevezett c-kötéses álló írást tanítják az iskolákban, de korábban más standard-ek is voltak, ezért kell ismernünk a duktor (az írásmintát adó személy) életkorát” – hangsúlyozta Zsupán Ildikó.

A szakember kifejtette, egy írásmintában rengeteg jellemzőt lehet és kell vizsgálni, és mindegyiknek van jelentése. Például

az aláírás önmagában is érdekes lehet, mert ezt írjuk le a leggyakrabban, és azt a képet tükrözi, amit önmagunkról a külvilág felé akarunk bemutatni.

„Ha például az aláírás nagyon eltér attól, ahogy a szövegtömbben írunk, az arra utal, hogy a reálistól eltérőnek, fontosabbnak, különlegesnek mutatjuk be magunkat. Ha olvashatatlan, tucat jellegű, az a rejtőzködés jele lehet, ha olvashatatlan, de egyedi, azonosítható, az önállóságra, önbizalomra, gyakorlottságra utal, és még számtalan más érdekessége is lehet egy aláírásnak” – ismertette.

Nem jövendöl

Zsupán Ildikó a tévhitekre is kitért. Hangsúlyozta, a duktor nemének, életkorának, szexuális beállítódottságának megállapítására;

jövőbe látásra vagy betegségek megállapítására a grafológia nem alkalmas, igaz utóbbi vita tárgyát képezi.

Dr. Zsupán Ildikó grafológus arról is beszélt, hogy mivel egyre kevesebbet írunk kézzel, úgy csökken a kézírás jelentősége. Amerikában már az is felmerült, hogy egyáltalán érdemes-e írást tanítani a kisiskolásoknak.

Úgy véli, mindez sajnálatos, hiszen

gondolataink kézírással való rögzítése lehetőséget nyújt az önkifejezésre, sokkal inkább tükrözi önmagunkat, mintha egy billentyűzeten tesszük ugyanezt.

Korábban például elterjedt volt a naplóírás, amiben az emberek nemcsak gondolataikat, véleményüket, félelmeiket, örömeiket rögzítették, hanem tényleg benne volt az egész személyiségük.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!