tiszta ügy

2019.08.06. 08:03

Ha mosógépet szeretnénk vásárolni, gondoljunk ezekre!

A mai megvásárolható mosógépek jellemzően 8-10 évig működnek, ezt követően cserére kényszerülünk. De nem mindegy, milyet veszünk legközelebb!

Forrás: Shutterstock

Szakemberek szerint a legtöbben ennyi idő után a hibátlanul működő gépeiket is lecserélik, hiszen korszerűbbet és energiatakarékosabbat szeretnének. Ez a magyarázata annak, hogy

egyszerűen nem tudunk olyan gépet vásárolni, ami évtizedeken keresztül mosná a ruháinkat.

Nem mindegy azonban, hogy a korlátozott élettartama alatt hogyan működik, milyen szolgálatot tesz számunkra. A Bors összeszedte azokat a szempontokat, amelyeket mindenképpen érdemes tudni mosógép vásárlás előtt.

A szakáruházakban jellemzően kétféle típussal találkozunk; felültöltős és elöltöltős mosógépekkel. A felültöltős gépek méretükből adódóan helytakarékosabbak; ezek esetében nem kell attól tartani, hogy az ajtó nyitása akadályokba ütközik, persze polc alatt nem helyezhetjük el őket. Ennek ellenére

mosógép vásárlás előtt kiemelten fontos a rendelkezésre álló hely pontos lemérése.

Csak így lehetünk benne biztosak, hogy a kiszemelt gép el fog férni a fürdőszobánkban vagy a mosókonyhában.

A felültöltős gépek kiváló szolgálatot tesznek, ha kevés hely áll rendelkezésre, ráadásul fizikai kialakításukból adódóan alkalmasak arra, hogy a program megszakításával egy-egy ruhadarabot utólag is behelyezzünk.

Meg kell említeni azonban a hátrányos tulajdonságukat is; működési sajátosságaik miatt több villamos energiát fogyasztanak, mint a hagyományosnak tekinthető elöltöltős társaik.

Ha elöltöltős gépet választunk, le kell hajolnunk minden egyes alkalommal, ha ruhákat szeretnénk behelyezni, vagy épp kivenni a gépből. Nem mehetünk el a töltet nagysága mellett, ami azt határozza meg, mennyi ruhát tölthetünk a dobba. A legkisebb dobkapacitással rendelkező gépek abban az esetben nyújthatnak jó megoldást, ha kizárólag a saját ruháinkat szeretnénk mosni. Ha a párunkkal élünk egy háztartásban, az 5-5,5 kg töltettel rendelkező gépek lehetnek ideálisak.

Nagyobb családok számára legalább 6-7 kilogrammos gépekre lehet szükség.

Fordítsunk kiemelt figyelmet a mosógépek energiaosztályára! Fontos tudni, hogy

egy A+++ energiaosztályba sorolt gép akár 30-50 százalékkal is kevesebb villamos energiát fogyaszthat, mint egy sima A osztályos gép.

Figyeljünk a centrifuga maximális fordulatszámára is! Minél magasabb ez az érték, annál gyorsabban száradnak a ruháink, hiszen annál kevesebb víz marad a szövetek között a centrifugálást követően. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a nagysebességű centrifuga roncsolja az érzékeny ruhaneműket, ezért használjuk körültekintéssel.

Ha éjjel is szeretnénk mosni, netalán a konyhában vagyunk kénytelek elhelyezni a gépet, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen zajszinten működik. Ma már léteznek speciális zajcsökkentéssel rendelkező gépek, amelyek akár amerikai konyhás lakásokban is elhelyezhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!