komplex intézkedések

2019.09.27. 14:31

Vízszűrő berendezést kaptak a kórházak a fertőzések csökkentésére

A legionella baktérium terjedését megakadályozó szűrőrendszereket az állami fenntartású kórházakban helyezték üzembe.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, a melegvízrendszer mikrobiológiai csíramentesítésére szolgáló szűrőrendszer 2,5 milliárd forintba került a 130 egészségügyi intézményben.

Mint mondta, világszerte jelentős problémát okoznak a kórházi fertőzések, bár Magyarországon kedvezőbb a fertőzési arány az uniós országokhoz képest. Míg itthon a kórházban ápolt betegek 4 százaléka, addig az unióban 5,5 százaléka kap el valamilyen fertőzést az intézményekben.

A miniszter elmondta, a leggyakrabban előforduló fertőzés a tüdőgyulladás, a húgyúti fertőzés, a műtéti sebfertőzés és az orvosi eszközök használata során fellépő fertőzések. Hozzátette: a törekvés az, hogy a kórházi fertőzések előfordulását tovább mérsékeljék, ezért a kormány komplex intézkedéseket vezetett be. Ezek között említette a központi elveken nyugvó módszertani levelek elkészítését és eljuttatását a kórházakba, és a tavaly megjelent infekciókontroll-rendeletet.

Kásler Miklós kiemelte, a kórházfejlesztések során is hangsúlyt fektetnek a kórházi fertőzések csökkentésére, amelyre 11,5 milliárd forint állt rendelkezésére negyven kórháznak ahhoz, hogy a kézfertőtlenítés mechanizmusát megújítsák, vagy csökkentsék a levegő szennyezettségét nemcsak a műtőkben és az intenzív osztályokon, hanem a kórház ebből a szempontból érintett más részlegein is.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!