összefogás

2020.07.26. 11:55

Megmentették az iskolát, továbbra is anyanyelvükön tanulhatnak a gyerekek (videó)

Adománygyűjtéssel segített a Magyar Patrióták Közössége, hogy átvészeljen a szlovákiai kecsői magyar iskola egy szűkös évet, amely a túlélését jelenti.

Hidaskürti Nagy Mátyás

Fotó: Bökönyi Levente

Szeptemberben újranyithatjuk a kecsői magyar iskolát, nagy öröm ez a szülőknek és a gyermekeknek is, akik így helyben, a szülőfalujukban sajátíthatják el az alapvető ismereteket – mondta Lőrincz Gyula a Vasárnap Reggelnek, miután a Magyar Patrióták Közössége (Patrióták) átadta az iskola megmentésére gyűjtött több mint 5,4 millió forintos adományt.

Kecső polgármestere hozzáfűzte: nincs annál fontosabb, és nem is lesz, hogy a falu gyerekei megkapják a lehetőséget a magyar nyelvű tanulásra, úgy sajátíthassák el az alapismereteket, ahogyan azt a magyarságunk megkívánja.

Az iskola kulcsfontosságú a falu megmaradásában – mutattak rá az adomány átadásakor Fotó: Bökönyi Levente

A Patrióták tavaly értesültek arról, hogy a diáklétszám után járó fejkvóta már nem biztosítja a felvidéki Kecső magyar iskolájának fenntartását, ezért a megszűnés fenyegeti. Az elmúlt években azonban kiugróan megnőtt a születések száma a településen, így az intézménynek csupán egy szűkös évet kell átvészelnie.

A Patrióták úgy döntöttek, megmentik az iskolát. Tavaly decemberben jótékonysági gálaesttel kezdték az adománygyűjtést, majd a februárig érkezett 1,7 millió forintot a fűtési szezonra tekintettel még akkor átadták a polgármesternek. A kezdeményezéshez Kövér László, az Országgyűlés elnöke is csatlakozott, egymillió forintot ajánlott fel az iskola megmentéséhez.

„Nagy élmény volt az adománygyűjtés, és boldogok vagyunk, ugyanis öt éve foglalkozunk határon túli magyar közösségek megsegítésével, és még sosem gyűlt össze ekkora összeg, mint most” – mondta az adomány ünnepélyes átadásakor Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke a kecsői iskola udvarán. Szerinte a siker abban rejlett, hogy ezt a falut valóban élni akaró közösség lakja.

„Mindannyian azt szeretnénk, hogy ennek az életnek legyen jövője és tere egy megerősödött közösségben. Mert az iskola kulcsfontosságú a falu megmaradásában, teljesen egybe van kötve sorsával” – hangsúlyozta Hetzmann Róbert, hozzátéve: ha az iskola virágzik, akkor a község is virágozni fog.

Túrázók körében is kedvelt az énekgyárosok otthona

Kecső község a magyar határ mellett fekszik, Aggtelektől északra, ott található a Baradla–Domica- barlangrendszer Domica szakaszának bejárata. Karsztos hegyei miatt közkedvelt a túrázók körében, a község határában eredő Kecső-patak átfolyik a falun. A mintegy 350 lelkes falu lakosságának 90 százaléka magyar anyanyelvű. A környező településeken egy régi szokás miatt csak énekgyárosoknak hívják őket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!