így védekezhetünk

2020.09.10. 06:11

A munkavállalón is múlik, hogy megkíméli-e állását a járvány

Akár az állásukba is kerülhet a munkavállalóknak, ha nem tartják be a járvány terjedését gátló intézkedéseket, és egy-egy munkahelyen elterjed a vírus. Ők távolságtartással, maszkhasználattal és kézfertőtlenítéssel védekezhetnek, míg a munkaadókat iránymutatás segíti a biztonságos környezet kialakításában.

Forrás: Shutterstock

A munkavállalóknak és a munkaadóknak elemi érdekük a járvány terjedését akadályozó szabályok, irányelvek betartása. A koronavírus ugyanis továbbra is veszélyt jelent a munkahelyekre, még akkor is, ha a tavaszi leállásokhoz hasonlóra a második hullám alatt nem kell számítani – írja a Magyar Nemzet.

A veszély ugyanakkor nem múlt el: ha az adott üzemben, gyárban néhány munkavállaló megfertőződik, az akár teljes leálláshoz és a vállalkozás csődjéhez, komoly pénzügyi nehézségekhez vezethet. Ebben az esetben munkahelyek szűnhetnek meg.

Buzásné Putz Erzsébet, az iparban is meghatározó képviselettel rendelkező Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke azt mondta, egyelőre nem érkeztek visszajelzések olyan súlyos esetekről, amelyek a teljes gyártás leállását eredményezték volna egy-egy egységben. Az irodai alkalmazottak között már több vállalatnál felütötte fejét a vírus, ám annak elterjedését megelőzően a vezetőség azonnal elrendelte az otthoni munkavégzést.

„A home office-ra ugyanakkor nincs mindenhol lehetőség, a gyártást nem lehet hazavinni. Ezeken a munkahelyeken ezért kiemelten fontos a munkavállalók odafigyelése, beleértve a maszkhasználatot, a védőtávolság betartását, illetve a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést” – emelte ki az elnök. Emlékeztetett: a munkaadók az elmúlt hónapokban a legtöbb vállalatnál megtették a szükséges intézkedéseket, ugyanakkor előfordulnak hiányosságok.

Az MTSZSZ elnöke példaként említette, a munkaadók visszajelzése alapján előfordult, hogy az adott cég nem tudott beszerezni elegendő maszkot, így annak háromóránkénti cseréje nem volt lehetséges. A hiányosságok között olyan esettel is találkozott a képviselet, amikor a foglalkoztató nem szerelt fel elválasztófalat vagy nem oldotta meg a távolságtartást. Buzásné Putz Erzsébet ugyanakkor megjegyezte:

összességében a legtöbb munkáltató és munkavállaló betartja az előírásokat, iránymutatásokat.

Szeptember eleje óta elérhető a kormányzati portálokon az úgynevezett vállalati fehér könyv. A 41 oldalas dokumentum célja, hogy a vállalkozásoknak gyakorlati útmutatást nyújtson a pandémiás terv elkészítéséhez, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése ugyanis minden esetben a munkáltató kötelessége.

A kézikönyv területenként eltérően azonosítja a veszélyeket. Az irodai munkavégzés során a közös helyiségek használata, az értekezletek és a céges rendezvények fokozhatják a járvány terjedését. A gyártásban, építőiparban, kereskedelemben a megfelelő távolságtartás hiánya, a vendégmunkások jelenléte, a munkásszállók és munkásjáratok, az üzletekben pedig a vevőkkel folytatott kontaktus jelenti a legnagyobb kitettséget.

A munkahelyi fertőzés kockázatának kiindulópontja, hogy a Covid–19 emberről emberre terjedése elsősorban hosszan tartó, azaz legalább 15 perces közvetlen, másfél méteren belüli kontaktus során következik be. Az egy háztartásban élők, együtt utazók, közösen étkezők, huzamosabb ideig és különösen zárt térben, távolságtartás nélkül együtt tartózkodók esetében a legmagasabb a fertőződés kockázata.

Megfelelő fertőzőforrás jelenléte esetén úgynevezett szuperterjesztő esemény jöhet létre. Ilyenre példák a zsúfoltsággal járó események, különösen az énekléssel, kiabálással járó rendezvények, a zárt térben végzett csoportos testmozgás, a zsúfolt szórakozóhelyen tartózkodás, a nagy családi összejövetelek, a zárt térben tartott értekezletek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!