javuló statisztikák

2020.09.25. 09:23

Több gyerek születik és kevesebben halnak meg, mint tavaly

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Ismét örömteli híreket oszthatok meg Önökkel – írta Facebook-oldalán Novák Katalin, október 1-jén hivatalba lépő miniszter.

Közölte, hogy

  • 2020 első nyolc hónapjában 61 054 gyermek született, ami 2734 újszülöttel több, mint a tavalyi adat. Csaknem 5 százalékkal magasabb ez a szám, mint 2019 azonos időszakában.
  • Ez év augusztusában 8094 gyermek jött a világra, ami 111 újszülöttel több, mint tavaly.
  • Az év első 8 hónapjában 44 832 pár kötött házasságot, ami 1363-mal több házasságkötést jelent a tavalyihoz képest.
  • KSH: több születés, kevesebb halálozás

    Az év első nyolc hónapjában 61 054 gyerek született, 2734-gyel több, mint egy évvel korábban. Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9, július-augusztusban pedig 2,3 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

    2020. január-augusztusban 84 099-en haltak meg, 3888-cal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 0,7, június-augusztusban 2,9 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest – ismertette az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

    Kiemelték, a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal, 6622-vel csökkent az előző év azonos időszakához képest.

    A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 44 832 pár házasodott össze, 1363-mal több, mint tavaly január-augusztusban. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26, július-augusztusban 6,9 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

    Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

    Az év első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 6,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – olvasható a KSH közleményében.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!