kevesebben utaznak

2020.10.01. 19:04

Ezek a városok lesznek a legnépszerűbb úti célok az őszi szünetben

Zalakaros, Gyula és Eger szerepelnek az első helyen az őszi szünetre és az október 23-i hosszú hétvégére lefoglalt szállások adatai alapján.

Zalakaros, 2019. július 23. A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának medencéje az átadás napján, 2019. július 23-án. Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Zalakaros, Gyula és Eger lesznek a legnépszerűbb úti célok az őszi szünetben és az október 23-i hosszú hétvégén a Szallas.hu legfrissebb előfoglalási adatai alapján – közölte a szállásfoglaló oldal csütörtökön az MTI-vel.

A tavaszi teljes megtorpanást robbanásszerű foglalási kedv váltotta fel a nyári szezon előtt. A Szallas.hu adatai alapján bár júniusban még harmadával kevesebb foglalás volt, mint tavaly, de júliusban már 5 százalékkal, augusztusban pedig 13 százalékkal meghaladták a foglalások az előző évit.

A portál által közvetített bruttó forgalom 10,8 százalékkal nőtt a nyáron 2019-hez viszonyítva. Idén nyáron 10 százalékkal nőtt az átlagos foglalási érték, 68 047 forintra. Az árak változása lekövette a szezont: júniusban 7315 forint volt a fejenkénti és éjszakánkénti átlagár, júliusban 8000 forint, augusztusban 8290 forint. A Tisza-tónál 15 százalékkal, a Velencei-tónál 13 százalékkal, a Balatonnál 9 százalékkal drágult az egy főre vetített éjszakánkénti foglalási ár az előző évhez képest – írták.

A közlemény idézi Kelemen Lilit, a Szallas.hu sajtószóvivőjét, aki elmondta: bár a szeptemberi időszak még kiemelkedő volt a belföldi foglalásoknál, októbertől decemberig 20-35 százalékos lehet a visszaesés az előző évhez képest. Az őszi szünet és az október 23-ai hosszú hétvége foglalásai az eddigi adatok alapján 12 százalékkal maradnak alul 2019-hez képest. Ismertetése szerint van érdeklődés a szilveszteri és karácsonyi ajánlatokra, az ünnepi időszakban decemberben 30-a lesz a legtelítettebb, ezt pedig a szenteste követi.

Az utolsó pillanatos foglalások, amelyek nyáron is gyakoriak voltak, az utolsó negyedév eredményeit is javíthatják még, de nehéz időszak előtt áll a hazai turizmus – vélekedett a sajtószóvivő. Meglepőnek nevezte, hogy a lemondási arány július óta a tavalyi szint alatt van, szeptemberben különösen alacsony volt.

Az utolsó negyedév legnépszerűbb úti céljai között van még Hajdúszoboszló, Hévíz, Bük, Siófok, Egerszalók, Visegrád és Lillafüred.

Borítókép: A Zalakarosi Fürdő megújult gyógycentrumának medencéje az átadás napján, 2019. július 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!