Szavazási eredmény

2020.10.29. 13:01

Olvasóink a járvány ellenére is megemlékeznek halottaikról

A halottak napja hetének első felében olvasói szavazásunk keretei között afelől tudakozódtunk, miként emlékeznek az emberek elhunyt szeretteikre a mostani helyzetben.

Fotós: Czeglédi Zsolt

A válaszadók legnagyobb része, 47% százaléka nem változtat szokásain: ahogy máskor is szokta, most is rendbe teszi a sírokat, majd virágot visz és gyertyát gyújt hozzátartozóinak. Ha maszkot húznak és figyelnek a védőtávolság betartására, a szabad levegőn bizonyára nincs mitől tartaniuk még a halottak napi tömeg ellenére sem.

A szavazók 39 százaléka óvatosabb, talán a járvány által veszélyeztetettebb csoportok tagjai ők, ezért elkerülik a tömeget, és nem november 1-jén, hanem az azt megelőző vagy követő napokban látogatnak ki halottaik sírjához. Köszönjük nekik, hogy vigyáznak magukra és ezáltal mindenkire!

[eweb-voting id="4290580"]

Kilenc százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy őket rokonaik nyughelyétől távolabb sodorta az élet, ezért a temetőbe most nem tudnak kimenni, de egy-egy gyertya otthoni meggyújtásával természetesen megemlékeznek szeretteikről.

Olvasóink 5 százaléka pedig még a templomba is betér ilyenkor. Milyen jól teszik! A halállal mindegyikünknek szembe kell néznie előbb vagy utóbb, és e ténnyel szemben csak a feltámadásba és az örök életbe vetett hit jelenthet reményt és vigaszt számunkra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!