online randi

2021.01.20. 11:58

A társkeresést nehezíti, a párokat kihívás elé állítja a pandémia

Kiemelten fontos, hogy a járvány ideje alatt sokkal megértőbbnek kell lennünk párunkkal – mondta el Róla Beatrix szociálpedagógus, család- és párterapeuta jelölt. Cikkünkben arról kérdeztük, hogyan randizzunk a pandémia alatt, illetve, hogy a meglévő kapcsolatunk, hogyan élheti túl a jelenlegi helyzetet.

Pető Márk

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

– Szeretném kiemelni, hogy nem szabad mindenáron párkapcsolatot keresni, főleg ebben az átmeneti időszakban – kezdte Róla Beatrix szociálpedagógus, család- és párterapeuta jelölt.

– Ha valaki egyedül van, az nem biztos, hogy magányos. Persze annak a veszélye is fennáll, hogy úgy keresünk társat, hogy fejben még nem állunk rá készen. Nincs egyszerű dolgunk hiszen nagyon beszűkültek a lehetőségek mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály számára. Az idősebb korosztálynak eddig is nehezebb volt párt találni, hiszen ők nem járnak annyit szórakozni. A fiataloknak pedig nincs lehetőségük kikapcsolódni, hiszen bezártak a szórakozóhelyek, az éttermek, a kocsmák, így minden áttevődött az online felületekre – mondta a szolnoki szakember a Szoljon.hu jászkunsági hírportálnak.

Statisztikák szerint a járvány ideje alatt megnőtt a társkereső applikációt használók száma, amire természetesen fel is készültek a társkereső oldalak. Egyre népszerűbb lett a videóchat használata, melynek segítségével kicsit személyesebbé tehetjük a beszélgetéseket. Azonban

a társkereső oldalaknak rengeteg hátrányuk van.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy néhány üzenetváltás után könnyen létrejön egy személyes találkozó, amelyre már úgy megyünk el, hogy már korábban kialakult bennünk egy kép az illetőről. Ennek végül nagy csalódás lehet a következménye, hiszen, nem biztos, hogy azzal az emberrel találkozunk, akit a fantáziavilágunkban elképzeltünk.

Róla Beatrix
Fotó: szoljon.hu

– Mindenkit arra intenék, hogy kellő könnyedséggel használjon ilyen oldalakat – mondta a szakember, aki hozzátette, hogy a bezártság miatt sok párkapcsolat romlott meg a közelmúltban.

– A pandémia miatt a kapcsolatokban is megnő a konfliktusok lehetősége, hiszen mindenki másképpen viseli a kialakult helyzetet. Mi, emberek, a kiszámíthatóságot, a biztonságot szeretjük, ennek ellenkezői pedig szorongást és feszültséget okoznak, és ez kihat a párkapcsolatunkra is – magyarázta Róla Beatrix. Mindkét félnek el kell fogadnia, hogy nem egyformán viseljük a jelenlegi helyzetet.

Fontos a kommunikáció, hogy beszéljünk az érzéseinkről és ne kritizáljuk párunkat, hanem legyünk megértőek.

Másik lehetőség, hogy legyünk kreatívak, például randizzunk otthon, főzzünk közösen. Hazánkban, sajnos még mindig ritkán fordulnak párkapcsolati tanácsadóhoz, hiszen többen úgy gondolják, hogy nincs rá szükségük.

– Férfiak szoktak gyakrabban felkeresni minket, de ők is csak akkor, amikor a párjuk szakítani szeretne, vagy már bejelentette, hogy válni akar. Úgy gondolom,

akkor is célszerű lenne szakemberhez fordulni, amikor kisebb gondok vannak egy kapcsolatban.

Statisztikák szerint egy párkapcsolati terápia segítségével 80 százalékos eséllyel tudunk sikert elérni, persze csak ha mindkét fél szeretné a változást – emelte ki a párkapcsolati terapeuta.

Borítókép: Illusztrációfotó / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!