Járvány

2021.02.11. 12:23

Az ingyenes internet közel egymilliárd forintot hagyott a családoknál

Mintegy százezer család igényelte eddig az ingyenes internetet, így a magyar emberek közel egymilliárd forintot takarítottak meg a koronavírus-járvány idején – jelentette be Schanda Tamás.

– Azért tettük díjmentessé a diákok és a pedagógusok számára az internethasználatot, hogy a tantermen kívüli oktatáshoz biztonságos hozzáféréssel rendelkezzenek anélkül, hogy anyagi többletterhet kellene vállalniuk – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás emlékeztetett: a kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolák pedagógusai és tanulói számára.

A fontos és szükséges intézkedés azt szolgálta, hogy mindenki tudjon tanulni és tanítani.

A kedvezmény a veszélyhelyzet idejére, mostanáig háromszor 30 napra szólt. Az arra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok és diákok – vagy szüleik – a szolgáltatóknál jelezhették az igényüket. A három nagy társaság (Magyar Telekom, DIGI, Vodafone) és a kisebb, döntően magyar cégeket tömörítő szövetségek adatai alapján azt lehet látni, hogy

eddig valamivel több mint 98 ezer előfizető élt a lehetőséggel.

Az ingyenes internetnek köszönhetően havonta átlagosan mintegy 323 millió, azaz eddig összesen közel egymilliárd forint maradt a magyar családoknál – olvasható az ITM közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!