Konfliktus

2021.02.18. 17:00

Segítség! A régi kollégám az új főnököm

A munkahelyi hierarchiával gyakran nehéz megbarátkozni. A helyzetet tovább nehezítheti, ha olyan kerül magasabb pozícióba, akivel korábban egy munkakörben dolgoztunk.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Évek óta egy helyen, egy irodában dolgoznak, pontosan ismerik egymás erősségeit, gyengeségeit, titkait. A kapcsolat a közös munka közben barátsággá is alakulhatott. Aztán egy nap a társát előléptetik. Elsőre úgy tűnhet, hogy mindez nem lesz hatással az egymáshoz fűződő viszonyukra. Ám ez ilyenkor elkerülhetetlen. A felmerülő problémákról és a velük való megküzdési stratégiákról a Vasárnap Reggel legutóbbi száma írt.

Az irigység nem segít

Kezdetben örült a barátja sikerének, ám ma már elviselhetetlennek tartja a helyzetet? Tegye a szívére a kezét: nincs ebben egy kis irigység? Nem fordult meg a fejében, hogy ön is megérdemelte volna a kinevezést, önnek is járt volt a magasabb fizetés, az elismerés? Akár alkalmasabbnak is tartja magát az adott pozícióra? Próbáljon meg úrrá lenni negatív gondolatain! Ha irigykedik, féltékenykedik, azzal a saját és mások életét is megnehezíti.

Munka és barátság

Fogadja el a helyzetet és próbálja kihozni belőle a lehető legjobbat! A megoldás kulcsa a barátság és a munka különválasztása. A pszichológusok szerint ez főként a nők esetében jelent nehézséget. A kiegyensúlyozott kapcsolatba persze beleférhet, ha a szabadidejükben együtt szerveznek programot, ám az irodában érdemes kerülni a túlzottan bizalmas viszonyt, mert az a többi kollégából ellenszenvet válthat ki. Ügyeljen továbbá arra is, hogy a munkatársaknak ne áruljon el bizalmas információkat az új főnökről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!