praktikák

2021.06.04. 19:00

Hódítanak az okosszövetek

Mire érdemes odafigyelni a függönyök kiválasztásakor?

A lakástextilüzletek hatalmas kínálattal várják a vásárlókat, és a megfelelő darab kiválasztása komoly kihívást jelent nemcsak a laikus vásárló, de a hozzáértő lakberendező számára is. A trendeket követve félévente érkeznek újabb függönyminták, a technikai fejlődésnek köszönhetően pedig megjelentek az okosszövetek – írja a Vasárnap Reggel.

Vannak, akik évszakonként új lakástextilt tesznek fel, ezzel is frissítve az otthonukat. Mások csak télen és nyáron váltogatják a függönyöket, és akadnak olyanok is, akik egy szettet használnak. Akárhogy is van, a függöny – és a többi lakástextil – segítségével egyszerűen, gyorsan és viszonylag olcsón tudjuk megújítani lakásunkat.

  • Tisztázandó kérdések
  • Számos körülményt figyelembe kell venni, hogy megtaláljuk a lakásunkba leginkább illő darabot. Mindenekelőtt az adott helyre ideális típust keressük meg – ehhez vegyük számba a helyiség jellemzőit, a körülményeket és az egyéni igényeinket. Közel van a szomszéd ház, esetleg utcára néz az ablak, és könnyen belátni? Vagy épp ellenkezőleg, csodás a kilátás, ezért csak jelzésértékű függöny szükséges? Éjjel csak koromsötétben tudunk pihenni? A fenti kérdéseket alaposan fontolja meg, mielőtt vásárolni indul!

  • Szakértő szemmel
  • Egy függöny akár 12-20 m2-es felületet is beboríthat összehúzott állapotban a nappaliban, a hálóban vagy az étkezőben, vagyis meghatározó felület, éppúgy, mint a burkolat vagy a falak. Az összhatás szempontjából lényeges, hogy az enteriőr minden egyes eleme harmonizáljon egymással, ezért teljes egészében kell látni a teret. Érdemes szakember segítségét kérni, hiszen ő azonnal tudja, milyen megoldások jöhetnek szóba, és mi az, ami minden tekintetben illik a helyiségbe. Számára az anyagszükséglet kiszámítása sem jelent problémát, ami egy laikuson könnyen kifoghat.

  • Saját választás
  • Amennyiben szakember bevonása nélkül dönt, részesítse előnyben a kevésbé hangsúlyos textileket; a krémszínű, bézs, szürke darabokat könnyen feldobhatja színes kiegészítőkkel, amelyeket akár szezononként cserélgethet. A méret kiszámításakor egy aranyszabályt mindig tartson szem előtt: a többnyire 3 méter magas függöny szélességét az ablak méretét alapul véve számoljuk (általában a dupláját vesszük), míg a 140 cm széles dekort plafontól padlóig (akár egy tekercs tapétát) mérjük; ezekkel a 140 cm-s csíkokkal fedjük be az ablakot, figyelve a mintaismétlődésre.

  • Tisztítás
  • Speciális tisztítást csak a természetes szálak igényelnek, a tiszta poliészter anyagokat 30 fokos kímélő mosással gond nélkül moshatjuk otthon – már ha a függöny méreténél fogva befér a mosógépbe. Létezik olyan gyűrődésmentes poliészterfüggöny, amelyet vasalni sem kell, mert kirúgja magát. A tisztán természetes szálak, illetve a (poliészterrel) kevert szálak kényesebbek – és drágábbak is. Ezeknél különösen figyelni kell a mintán feltüntetett kezelési utasításra, mert az anyag összemehet, ami egy készre varrt függöny esetében rendkívül kellemetlen.

    Ma már számos szaküzletben nemcsak eladják, felmérik és készre varrják a függönyt, hanem tisztítást is vállalnak: leszedik, elviszik, majd vasalva a helyére akasztják.

     

    Különleges anyagok

    A környezettudatosság napjainkban egyre fontosabb, márpedig tagadhatatlan, hogy a textilipar az egyik legszennyezőbb iparág, rengeteg vizet használ fel a gyártás során. Éppen ezért már teljes kollekciók újrahasznosított PET-palackokból készülnek, a minták nyomtatására pedig víztakarékos gépeket terveztek. A környezetbarát textilek mellett megjelentek az úgynevezett okosfüggönyök. Léteznek zajelnyelő, nagy kopásállóságú, a napsugárzást visszaverő, penészálló, vízlepergető anyagok, illetve fényzáró dimout, blackout darabok. A 70-75%-os technikai fényzáró képességű dimout anyagból pliszé-, roletta- és szalagfüggönyt is készítenek. Megfelelően árnyékolják a hálószobát, azonban az átáramló fénynek köszönhetően az anyagok színe és mintája életteli marad. A blackout függönyök speciális eljárással készülnek: két textilréteg közé egy harmadik, fekete textilszálat szőnek, így annyira sűrű lesz a végeredmény, hogy 100%-os fényzárást biztosít, sőt hőszigetelő hatása is van.

     

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!