Foci-Eb 2021

2021.06.11. 16:15

Négy csapatot is megelőznek a mieink

A Nemzeti Sport szerkesztőségének tagjai az elmúlt hetek és a próbamérkőzések történései alapján felállították a llabdarúgó Európa-bajnokság 24 csapatának erősorrendjét.

24. (az előző alkalommal: 24.) ÉSZAK-MACEDÓNIA 30 pont

Minden Eb-meccs öröm a története során először Eb-szereplő északmacedón válogatottnak, hiszen semmiféle teher nem nyomja a játékosok vállát, s talán ez lehet a legnagyobb erősségük is. A kijutást persze nagyban köszönhetik az UEFA által kifejlesztett Nemzetek Ligája-rendszernek, de kulcsszituációban Koszovót, majd Grúziát is legyőzték azért, hogy itt lehessenek. A felkészülési meccseken is jól szerepeltek – a szlovénokkal ikszeltek, majd négygólos sikert arattak Kazahsztán felett. Külön érdemes kiemelni a 37 éves, BL-győztes Goran Pandevet, aki főszerepet játszott a kijutásban, s ezúttal is vezér lehet.

23. (22.) FINNORSZÁG 39

A finn válogatott korábban sem Európa-bajnokságra, sem világbajnokságra nem jutott ki, így már az Eb-szereplés kiharcolása is történelmi tettnek számít. Markku Kanerva együttese Svédországtól és Észtországtól is kikapott a felkészülés során, ráadásul nem szerzett gólt. Mégis, ha az a kérdés, hogy mi vagy ki lehet a csapat erőssége, egyértelműen a támadósorban kell keresni a választ: a finnek 16 gólt szereztek az Eb-selejtezők alatt, közülük tízet Teemu Pukki jegyzett két assziszt mellett, míg az előző 27 válogatott mérkőzését nézve 20 gól és három gólpassz a mérlege a Norwich City csatárának. Ha a csoportkörben is megszórja magát, a pontszerzés mellett a továbbjutás is terítéken lehet.

22. (21.) SZLOVÁKIA 60

Egymás után másodszor jutott ki a kontinenstornára a szlovák válogatott, amelynek öt éve a továbbjutás is összejött a kvartettjéből, de mostani keretének erősségét, valamint csoportellenfeleit – Spanyolország, Svédország, Lengyelország – elnézve ehhez még nagyobb bravúrra lenne szüksége. A felkészülési mérkőzések során Szlovákia előbb 1–1-es döntetlent játszott a bolgárokkal, majd gól nélkülit az osztrákokkal. A keret legnagyobb sztárja az olasz bajnok Interben futballozó Milan Skriniar.

21. (23.) SKÓCIA 84

A hosszú várakozás végét (Skócia 1996-ban szerepelt legutóbb Eb-n, 1998-ban vb-n) megkoronázza, hogy a skótok két csoportmeccsüket is hazai közönség előtt játszhatják a glasgow-i Hampden Parkban, s hogy ez mekkora előny, jól jelzi, hogy legutóbb 2019 szeptemberében, Belgiumtól kaptak ki hazai pályán (azóta öt győzelem, három döntetlen). A hazai veretlenség megőrzésére valószínűleg szükség lesz, ha történetük során először tovább akarnak jutni egy nagy világverseny csoportköréből. A felkészülés során a Hollandia elleni 2–2 bravúros eredmény volt, egyúttal előre jelezte a csoportellenfeleknek, hogy milyen kellemetlen stílusra kell számítaniuk.

20. (20.) MAGYARORSZÁG 116

Az elmúlt hetekben megannyi elemzést készítettünk a Nemzeti Sporton a magyar válogatottról. Például mérlegelve a 2016-os csapathoz képesti átalakulásokat: kapusposzton, támadósorban talán valamivel erősebb, a védelemben kevésbé rutinos a mostani csapat. Ám amikor a világ elitje, az erősorrendünkben az első hétben záró Franciaország, Portugália és Németország az ellenfél, aligha ezek a hajszálnyi különbségek számítanak. S legyünk őszinték: ki a csuda gondolta volna öt éve, hogy a negyvennégy évnyi böjt végén veretlen csoportkörrel a csapat háta mögött, sőt, csoportelsőként az egyenes kieséses szakaszban is ott lesz a válogatottunk, lesz kiért és miért szorítanunk? Ha pusztán a játéktudást, a részben ezt alátámasztó játékosértékeket nézzük, nincs miről beszélni. Ám épp ez lehet a magyar válogatott nagy fegyvere: a munka dandárját Marco Rossiék már elvégezték azzal, hogy kiverekedték magukat a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Minden egyéb siker, legyen az akár csak egy (egy percig élő vezető) gól is, a hab lesz a tortán.

19. (19.) CSEHORSZÁG 125

Egyvalami biztos: a csehek meccsein kár döntetlenre fogadni. A 2018 szeptembere óta Jaroslav Silhavy által irányított együttes 26 meccsen van túl a szövetségi kapitánnyal és csak egy döntetlent játszott ezen mérkőzéseken. Csehországban már nyoma sincs a 2000-es évek eleji nagyszerű generációnak, ám így is találunk jó neveket a keretben: a West Ham United játékát Angliában új szintre emelő Tomás Soucek mind támadásban, mind védekezésben meghatározó lehet, miközben olyan társak veszik körbe, mint a Bundesligában bizonyító Patrik Schick, Vladimír Darida vagy a szintén WHU-s Vladimír Coufal. A csehek, mióta önállóvá váltak minden Eb-re kijutottak, s bár az 1996-os döntőig menetelés valószínűleg ezúttal nem ismétlődik meg, a csoportkörben bárkinek megnehezíthetik a dolgát – ideértve a selejtezős csoportból „visszakapott” angolokat is.

18. (17.) WALES 134

A Ryan Giggset bírósági ügye miatt nélkülöző walesi válogatott a lehető legnehezebb utat választotta felkészülés gyanánt, elutazott Nizzába egy pofonért a világbajnok franciákhoz, és kapott is egy hármast. Persze gondolhatják, ennél az Eb-n csak könnyebb feladat jöhet. Az igazi csalódás az albánok elleni gól nélküli főpróba volt Cardiffban, attól a meccstől többet vártak. A lényeg, hogy Gareth Bale, Aaron Ramsey és Daniel James is egészséges, a legerősebb walesi keret várja az Eb-t, ami egy évvel ezelőtt nem lett volna így.

A TELJES LISTÁT ELOLVASHATJA A NEMZETISPORT.HU OLDALON, IDE KATTINTVA!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!