Foci vb 2022

2022.11.29. 18:00

Világbajnokságnak nem volt még ilyen gyenge házigazdája

A katari labdarúgó-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában Hollandia 2–0-ra legyőzte a házigazdát, ezzel megnyerte kvartettjét, míg ellenfele pont nélkül kiesett.

A narancs mezes hollandok két gólnak és sima továbbjutásnak örülhettek

Fotó: AFP

Kedd délután megkezdődött a világbajnokság csoportkörének utolsó fordulója, amit a legtöbb csapat még reménykedve várhatott. Nem tartozott közéjük a házigazda Katar, ugyanis Kanada mellett övé az egyetlen válogatott, amelynek nem volt már esélye a továbbjutásra.

A Hollandia elleni mérkőzést a gambiai Bakary Gassama vezette, ő az első olyan afrikai játékvezető, aki egymást követő három világbajnokságon is közreműködhetett – az idei vb-n ez volt az első meccse.

Ha erre nem is fogunk mindig emlékezni, azt még sokáig emlegethetjük, hogy a 2022-es az első házigazda, amely mindhárom csoportmérkőzését elveszíti világbajnokságon. Hollandia ugyanis az előzetesen várt esélyeknek megfelelően megnyerte a mérkőzést és így a csoportját is.

Érdekesség azért így is akadt. A 23 éves Cody Gakpo tizenkettedik alkalommal léphetett pályára a holland válogatottban, és a keddi volt a hatodik gólja címeres mezben. Ő az első holland játékos, aki az első három világbajnoki mérkőzésének mindegyikén betalált és egyben az első holland futballista, aki egy világbajnokság mindhárom csoportmérkőzésén gólt szerzett.

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva nézheti meg.

A hollandok december 3-án a B csoport második helyezettjével játszanak a legjobb nyolc közé jutásért.

Labdarúgás: világbajnokság, csoportkör, 3. forduló, A csoport
Hollandia–Katar 2–0 (1–0)
Al-Hor, al-Bajt Stadion, v.: Bakary Gassama (gambiai).
Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Aké – Dumfries, De Roon (Koopmeiners, 83.), F. De Jong (Taylor, 86.), D. Blind – Klaassen (Berghuis, 66.) – Gakpo (Weghorst, 83.), M. Depay (Janssen, 66.). Szövetségi kapitány: Luis van Gaal.
Katar: Barsem – I. Mohhamad (Heder, 85.), Pedro Miguel, Huhi, J. Hasszan, H. Ahmed – al-Hajdosz (Aszad, 64.), Mabido (Budaif, 64.), Hatem (Alaeidin, 85.) – A. Ali (Muntari, 64.), Afif.  Szövetségi kapitány: Félix Sánchez.
Gól: Gakpo (26.), F. De Jong (49.).

Az A csoport végeredménye
1. Hollandia 3 2 1 - 5-1 7
2. Szenegál 3 2 - 1 5-4 6
3. Ecuador 3 1 1 1 4-3 4
4. Katar 3 - - 3 1-7 0
A csoport első két helyezettje a legjobb 16 közé jutott, az utolsó kettő számára befejeződött a világbajnokság

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!