Földes hírei

2012.07.16. 08:42

Az élet és összefogás ünnepe Földesen

Földes - A településen hagyományteremtő szándékkal három napos fesztivált rendeztek az összefogás jegyében július 12- 14. között.

Földes - A településen hagyományteremtő szándékkal három napos fesztivált rendeztek az összefogás jegyében július 12- 14. között.A Sárréti Forgatag címmel megtartott fesztiválon a helyi kulturális értékek és gasztronómiai hagyományok bemutatása mellett a Sárréti kistérség közösségei is bemutatkoztak. A három napos fesztiválon a rendezők gazdag program csokorral várták Földes és a Sárrét lakóit és a harmadik alkalommal haza hívott Földesről elszármazottakat.

A fesztivál első napján a szomszédos Tetétlen egykori híres zeneszerző vendégéről, Liszt Ferencről és Richard Wagner Itáliai találkozásáról Felvégi Béla zenetörténész és Sőrés Ildikó zongoraművész előadása hangzott el, majd operett gálában gyönyörködhetett a népes közönség. A második napon a térség kisiskolásai akadályverseny keretében ismerkedtek a mai Földes életével Este a Kabai Nyári Színház és Esztergályos Cecília látogatott a településre.

Az élet fesztiválja

Igazi júliusi hőség, aratatáshoz méltó időjárás fogadta szombaton a Balásházy János Kertbarát kör és a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ által szervezett aratófesztivál résztvevőit.

A paraszti világ máig legszebb nyári munkájában háromfős arató brigádok vetélkedtek. Az aranyló őszi búzát kaszások vágták rendre, majd a marokszedők fakampóval és sarlóval szedték fel a gabona szálakat, majd azokat az előre kiterített szalmakötelekre fektették, az összekötött kévéket a kévekötők keresztekbe rakták. Az életet aratók munkáját szakmai és társadalmi bírálók értékelték.  Bár leggyorsabban végzett táblájával a Hajdúböszörmény csapata- melyben Magyar Antalné 81 évesen is fiatalos lendülettel szedte a markot a 72 éves Boros Sándornéval a 74 éves Nagy Sándor kaszás után - az aratóversenyt összesítésben Téglás kertbarátai nyerték meg Hajdúhadház és Földes csapatai előtt.

Hazatértek szülőfalujukba

Az aratóverseny végére a helyi Asszonyklub tagjai Antós Gyula szakmai irányításával 17 kg lisztből 6 kenyeret sütöttek, melyet Dr Vajda Mária kenyér történeti előadása közben szegtek meg. Később a hagyományos magyar ételek, régi sütemények készítésének versenyén Földes és a Sárrét íz világát kóstolhatták meg az érdeklődők. Sokakat vonzott a Sárrét civil közösségeinek és művészeti csoportjainak bemutatója, a gyermekek kézműves játszóháza és a kirakodó vásár.

Kora délután találkoztak a Földesről elszármazottak, akiket a település polgármestere Jeneiné dr. Egri Izabella köszöntött, majd megnyitották azt a helytörténeti kiállítást, melyet még a közelmúltban elhunyt Lengyel Mihály tervezett helyi gyűjtők munkájából.

Az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében megrendezett fesztivált ezrek érdeklődése mellett késő  este jazz és JanicsákVeca koncert zárta.

 HBN- Péter Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!