Hajdú-Bihar

2011.07.13. 12:54

Az élmezőny a cél a Debrecen-Fujitsunál

Vízilabda - Míg a Debrecen-Fujitsu játékosai a héten még a jól megérdemelt szabadságukat töltik, addig a csapat vezetősége már gőzerővel dolgozik a jövőbeli célok megvalósításán.

Vízilabda - Míg a Debrecen-Fujitsu játékosai a héten még a jól megérdemelt szabadságukat töltik, addig a csapat vezetősége már gőzerővel dolgozik a jövőbeli célok megvalósításán.A Debrecen-Fujitsu elöljárói elmondták, hogy a szeptember végén rajtoló bajnokságban a nemzetközi kupaszereplést érő élmezőnyt célozzák meg – elszántságukat bizonyítja a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás személye és a további érkező vízilabdázók névsora is. Története első élvonalbeli szezonjában a legjobb nyolc között végző együttes hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő idényre, az utánpótláscsapatok pedig már második hete edzenek. Ám munkájukat jócskán megnehezíti, hogy a Debreceni Sportuszoda a tervek szerint augusztusban egy hónapra bezárja a kapuit, így sem a felnőttek, sem a fiatalok nem tudnak készülni – utóbbiak hamarosan a felsőházba jutásért vívnak csatát. Az egyeztetések jelenleg is folynak a városvezetéssel, és a DVSE bízik benne, hogy a feleknek sikerül megállapodni, s a következő hónapban is zavartalanul készülhetnek a vízilabdázók – hiszen más alternatívát nem találtak az egyesület első emberei.

 

A Debrecen-Fujitsu vezetői szeretnének egy erős csapatot összeállítani

 

A Debrecen-Fujitsu ugyan továbbra is a magyar sztárcsapatok költségvetésének csupán ötödéből gazdálkodik, ár-érték arányban igyekeztek a legjobb játékosokat Debrecenbe csábítani. Szeretnének olyan csapatot építeni, amelyik partiban van a klasszis alakulatokkal, és amelynek mérkőzései az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság legnézettebbjei közt tarthatók számon. Az érkezők, akikkel véleményük szerint nemcsak hiú ábránd, hanem elérhető lesz a hajdúságiak célja: a LEN-Kupa győztes szerb center, Misics Szasa, Tóth Zoltán és a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás a Ferencváros együtteséből, Vindisch Ferenc Szegedről, Létay Krisztián Angyalföldről, Hegedűs István Pécsről, Éles Vilmos Szentesről, Nébald Olivér kapus pedig a bajnok Eger gárdájából igazolt a cívisvárosba. Az újak mellett pedig természetesen több saját nevelésű fiatal is helyet kap majd a Debrecen-Fujitsu csapatában.

Az utánpótlásból kikerült tehetségek a következő szezontól a másodosztályban is bizonyíthatják rátermettségüket, hiszen OB II-ben is elindul az egyesület. A debreceniek tehát mindent megtesznek annak érdekében, hogy vidéki pólós fellegvár váljon a cívisvárosból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!