Hajdú-Bihar

2011.11.14. 17:44

Debrecenben a miskolci feljelentések

Miskolc - Egy ügyben Miskolcon megszüntették az eljárást, a többiben a hajdúsági zsaruk nyomoznak tovább.

Miskolc - Egy ügyben Miskolcon megszüntették az eljárást, a többiben a hajdúsági zsaruk nyomoznak tovább.

Debrecenben nyomoznak a dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármester által tett feljelentések ügyében. Mint Egyedné Novodonszki Éva, a korábban nyomozást folytató Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának vezetője elmondta, a nyomozást azért vette át a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, mert a feljelentő elfogultságot jelentett be a főkapitányság ellen.

 

Mint emlékezetes, dr. Kriza Ákos ez év márciusának első napjaiban 74, az előző városvezetéshez köthető ügyben feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. Hatásköri okokból eredetileg a B.-A.-Z. Megyei Főügyészségnek kellett volna ellátnia a nyomozások felügyeletét, de a vádhatóság elfogultságot jelentett be, emiatt innen Debrecenbe kerültek át az iratok. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség valamennyi feljelentéssel kapcsolatban elrendelte a nyomozást, amivel a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg. A feljelentéstömeget – ami hatvannyolc feljelentésben, 74 bűncselekmény gyanúját fogalmazza meg – egyben kezelik, de egy „részcselekmény tekintetében” a Borsod megyei rendőrök a múlt hónap elején bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozás. A hajdúsági zsaruk információink szerint két héttel ezelőtt vették át a további ügyek nyomozását.

Valóban igaz-e, hogy dr. Kriza Ákos elfogultnak mondta a főkapitányságot, és ha igen, volt-e konkrét oka erre, tapasztalt-e a nyomozás menetében erre utaló jeleket? – kérdeztük Dobos Tímea, a városháza szóvivője útján a polgármestert.

„Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere levélben fordult dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy az ügyek horderejét tekintve figyeljenek oda a feljelentéseinkre. A feljelentések további sorsáról és arról, hogy átkerültek Debrecenbe arról polgármestert levélben tájékoztatták. Tehát nem azért kerültek át a feljelentések, mert polgármester elfogultságot jelentett be”, tájékoztatta az Észak-Magyarországot Dobos Tímea.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!