Hajdú-Bihar

2011.11.07. 16:59

Mégsem született jogerős ítélet

Debrecen - A kapott előny mértékét kell megállapítania az ingatlanforgalmi szakértőnek.

Debrecen - A kapott előny mértékét kell megállapítania az ingatlanforgalmi szakértőnek.

A várakozásokkal ellentétben a Debreceni Ítélőtábla mégsem hozott ítéletet hétfőn délelőtt a két borsodi politikust – Gergely Zsolt, korábbi fideszes megyei közgyűlési alelnököt és Madzin Tibor, ongai polgármestert – érintő büntetőügyben, amiben korábban már a perbeszédek is elhangzottak.

Koszta János, a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkára arról tájékoztatta az Észak-Magyarországot, hogy a bíróság ítélethirdetés helyett tárgyalásra tért át. Ingatlanforgalmi szakértőt vont be az ügybe, akinek állásfoglalását még meg kell várni. Koszta János szerint nem szokatlan, hogy a perbeszédek elhangzása után a bíróság nem hirdetett ítéletet, máskor is megesett már ilyesmi. Arra a kérdésünkre, hogy a szakértő bevonása a vád vagy a védelem indítványára történt-e, Koszta János azt válaszolta, erre vonatkozó indítványt senki sem terjesztett be, a bíróság maga rendelte el azt.

Mint korábban beszámoltuk róla, Gergely Zsoltot első fokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság hat év letöltendő szabadságveszésre ítélte, mert megalapozottnak találta a vele szemben benyújtott azon vádat, ami szerint a megyei közgyűlés alelnökeként két vállalkoznak anyagi ellenszolgáltatásért, 2007-ben áron alul akarta „átjátszani” a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) épületét. A vádirat szerint ennek fejében az egyik vállalkozótól harminc millió forinttal olcsóbban vásárolt meg egy építési telket, amin egy hetven százalékos készültségű fokú ház is állt. A megyei közgyűlés végül elállt értékesítési szándékától, így az üzlet meghiúsult, Gergely Zsolt pedig felbontotta a házra kötött szerződését. A bíróság ennek ellenére első fokon mellékbüntetés gyanánt 43 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendelt. (A gyakorlat az, hogy a bíróság a jogosulatlanul szerzett előny mértékéig alkalmazza a vagyonelkobzást. – a szerk.)

A táblabíróság által kirendelt ingatlanforgalmi szakértőnek két kérdésre kell választ adnia: milyen értéket képviselt az ingatlan 2007-ben, és mennyit ér most, szakértői véleményével azonban sietnie kell, mert a büntetőeljárási törvény szigorodása miatt kiemelt ügynek számító eljárást két hónapon belül folytatni kell. A táblán előreláthatólag január hatodikán tartják ez ügyben a következő tárgyalást.

ÉM-SZP


Miskolc – Elhangzottak a perbeszédek, ítélet később várható az ITC értékesítésével kapcsolatos ügyben.


Debrecen, Miskolc - A védőbeszédekig jutott a másodfokú tárgyalás az ítélőtáblán.


Miskolc - Korrupciós ügyekben példásan súlyos büntetéseket szabott ki első fokon a bíróság.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!