Hajdú-Bihar

2012.12.27. 09:41

Húszéves a debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség kórusa - A Szent Péter-bazilika is befogadta őket

Debrecen - (MTI-Press) - Az első és eddig egyetlen protestáns kórusként a vatikáni Szent Péter-bazilikában is énekelt a Nagytemplomi Református Egyházközség kórusa, amely Vass Sándor karnagy vezetésével mára a Debrecen jelképének számító Nagytemplom istentiszteleteinek elmaradhatatlan színfoltjává vált.

Debrecen - (MTI-Press) - Az első és eddig egyetlen protestáns kórusként a vatikáni Szent Péter-bazilikában is énekelt a Nagytemplomi Református Egyházközség kórusa, amely Vass Sándor karnagy vezetésével mára a Debrecen jelképének számító Nagytemplom istentiszteleteinek elmaradhatatlan színfoltjává vált. A gyülekezeti kórus húsz évvel ezelőtt, 1992 karácsonyán azzal a céllal alakult, hogy a gyülekezeti istentiszteleteket énekléssel tegye színesebbé. Az évek során persze az előadott művek sora bővült, ahogy a kórus tagsága is - mondta Vass Sándor az MTI-nek.

A kórus idővel kimozdult a Nagytemplom falai közül: először csak a városban énekeltek más helyeken, majd vidékre, később pedig már külföldre vezettek útjaik. Természetesen az építkezés fokozatosan, lépésről-lépésre történt. Ma már egészen komoly és hosszú darabokat is tudnak énekelni, így felcsendülnek orgonai- és kamara-zenekari kíséretet igénylő művek. A repertoárban megtaláljuk egyebek mellett Beethoven, Haydn, Bach, Vivaldi, Kodály Zoltán, Bárdoss Lajos, Gárdonyi Zoltán, Eszterházy Pál kórusműveinek interpretálását is.

A húszéves jubileumi koncertet december 16-ra, Kodály Zoltán 130. születésnapjára szervezték. A kórus karácsony közeledtével minden évben megemlékezik a zeneszerző születésnapjáról, de a két évforduló egybeesése adta az igazi különlegességét ennek a vasárnapnak - magyarázta Vass Sándor.

A gyülekezeten belül közösségi összetartó erőt jelent a kórus - húzta alá a karnagy -, ahol a testvéri szeretet és a békesség áll a középpontban. A tagok szeretnek együtt lenni, szeretnek találkozni, különösen az utazások alatt látszik a kóristákon mennyire összetartó közösséget alkotnak.

Az akkor hétéves kórust 1999-ben átvéve Vass Sándor mindenképp növelni szerette volna a mindössze tucatnyi létszámot, már csak a templom méretei miatt is. Ez sikerült, hiszen ma már több mint hatvanan énekelnek egy-egy istentiszteleten, a kórus pedig több mint száz művet tanult meg az elmúlt csaknem tizennégy év alatt.

Mint mondta, zenei előképzettséget senkitől nem kérnek, bárkit szeretettel vár a kórus, de természetesen külön örömmel fogadják azt, aki már énekelt máshol is és tudását a gyülekezeti énekkar szolgálatába állítja. Felnőtt kórusként egyébként nem túl nagy a fluktuáció.

Felléptek szerte Magyarországon és a Kárpát-medencében, de eljutottak Ausztriába, Amerikába, Olaszországba, Németországba és Hollandiába is. A kórusvezető a sok emlékezetes külföldi útjuk közül kiemelte a 2005-ös olaszországi körutat, amelynek során - ismereteik szerint - az első és azóta is egyetlen protestáns kórusként énekelhettek a vatikáni Szent Péter-bazilikában. "Református kórusként nagyon nehéz bebocsátást nyerni a Vatikánba, de az ottani zeneigazgatóval folytatott személyes kapcsolataimat kamatoztatva végül minden akadály elhárult a fellépés útjából" - mondta a kiemelkedő eseményről Vass Sándor, megjegyezve, hogy szeretnének még visszatérni Rómába.

Szintén a felejthetetlen élményeik közé sorolta azt, amikor 2008-ban az Egyesült Államokban egy tizenkét napos koncertkörúton vehettek részt.

A jövőbeli tervekről szólva annyit mondott: tovább szeretnék fejleszti a repertoárt, még jobb minőségű előadásokkal kívánnak előrukkolni és eleget szeretnének tenni minden felkérésnek. "Csak idő és szándék kérdése, hogy mennyit tudunk javulni, bővülni, határok szinte nem is léteznek" - zárta szavait a kórusvezető.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!