Hajdú-Bihar

2013.01.30. 09:21

Életfogytiglan a féltékeny gyilkosnak

Debrecen, Taktaharkány - Az érzelmeit zabolázni képtelen tettes pszichiátriai kezelésen is átesett, ennek ellenére ölt.

Debrecen, Taktaharkány - Az érzelmeit zabolázni képtelen tettes pszichiátriai kezelésen is átesett, ennek ellenére ölt.Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a 36 éves taktaharkányi férfit, aki 2010 áprilisában megölt egy fiatal nőt a borsodi községben – közölte Fórizs Ildikó, a tábla szóvivője. Mint mondta, az emberölésben és lőfegyverrel visszaélésben bűnösnek nyilvánított vádlott legkorábban 33 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Nyílt fenyegetés

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék tényállása szerint F. Levente 2004-ben ismerkedett meg az akkor 17 éves S. Gabriellával. Két találkozó után a lány elzárkózott a férfival való további kapcsolattól, ő azonban nem tudta ezt elfogadni, és követni, figyelte kezdte a sértettet. Amikor rájött, hogy a nőnek barátja van, egyre inkább „elborult”, olyannyira, hogy 2008 és 2010 között pszichiátriai kezelés gondozásra szorult.

S. Gabriella és családja tudatában volt a vádlott zaklatottságának, ezért gyakran elkísérték a lányt az útjaira. Többször a rendőrségtől kértek segítséget, de érdemi intézkedés nem történt. A családtagok F. Leventét felszólították, hogy ne kövesse a nőt, de nem jártak eredménnyel. Sőt a férfi azt mondta nekik a lányról, hogy amennyiben nem lehet az övé, másé se legyen: meg fogja ölni.

Mindent megtervezett

2010 áprilisában F. Levente eldöntötte és aprólékosan megtervezte a gyilkosságot. Tudta, hogy áldozata melyik napon indul egyedül munkába már hajnalban, s tőrkést magához véve, az állomáshoz vezető úton várta áldozatát. Amikor a lány észrevette, menekülni próbált, de a férfi gyors egymásutánban háromszor hátba szúrta, majd újra megdöfte a nyakán, a szája környékén és a hasán. A sértett rövidesen belehalt a sérüléseibe.

A vádlott a holttest elrejtéséről is gondoskodott: a temető melletti nádashoz vitte, alsó testét lemeztelenítette és a lápos részen vízbe borította. A terv szerint, amit meg is valósított, egy használaton kívüli kútba rejtette a holttestet a község határának közelében. A nő iratait, táskáját és a szállítása közben használ fóliát házuk udvarán elégette. 2010 júniusában F. Levente részletes beismerő vallomást tett.

A tetthez mért arányossággal

A Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezette tanácsa kedden helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A másodfokú bíróság szerint a Miskolci Törvényszék megalapozott tényállást tárt fel, s helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Mint az indoklás során elhangzott, a férfi kirívóan durva magatartása olyan veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben csak az életfogytiglani szabadságvesztés lehet arányos büntetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!