Hajdú-Bihar

2013.02.05. 14:54

Az Alpok lábáig a Mátrában is felérnek

Észak-Magyarország - Szentistvánban a szolgáltatásokkal, a Kékestetőn az árakkal versenyeznek. Adottságainkhoz képest akár sínagyhatalom is lehetnénk, hiszen meglepően sokan űzik ezt az olcsónak semmiképpen nem mondható téli sportot - igaz jórészt külföldi pályákon.

Észak-Magyarország - Szentistvánban a szolgáltatásokkal, a Kékestetőn az árakkal versenyeznek. Adottságainkhoz képest akár sínagyhatalom is lehetnénk, hiszen meglepően sokan űzik ezt az olcsónak semmiképpen nem mondható téli sportot - igaz jórészt külföldi pályákon. Magam is azok közé tartozom, akik már megjárták Szlovákia, Franciaország, Ausztria és Olaszország több síterepét, de még egyet nem csúszott a hazai lejtőkön. Húsz év után éppen itt volt az ideje egy mátrai kalandozásnak, hiszen az ország Dunától keletre eső részén jelenleg ott található a két legjobb adottságú pálya.

Csipetnyi Ausztria

A mátraszentistváni Síparkról már évek óta sok információt kapott a sajtó, hiszen a szóvivője, Erbeszkorn Tamás elektronikus leveleiben rendszeresen beszámolt az ott történtekről, de aki ezekkel nem találkozott, az is mindent tudhat a létesítményről a naprakész sokszínű honlapján keresztül. Különösen a 360 fokos mozgópanoráma segítségével még a megérkezés előtt megismerhetjük mi fog ránk várni. Amit nem lehet kiszámítani, az a forgalom nagysága. Az persze köztudott, ha tehetjük, ne hét végén menjünk, mert akkor 15-20 percet is várhatunk a felvonóknál. Ennek ellenére nekem volt szerencsém a vasárnapi forgataghoz, de a szombat esti síelés már előre kárpótolt.

S, hogy miért a Galyatető érintésével megközelíthető Sípark jelenleg a legnépszerűbb? Erre a választ a családi vállalkozás egyik tagja, Körösi Gergő marketing igazgató adta meg: az elmúlt közel egy évtizedben 800 millió forintot építettek be a létesítménybe. Ennek köszönhetően már 8 különböző hosszúságú és nehézségű pályát alakítottak ki, többet pedig villanyvilágítással is elláttak. Az évi 90-100 napos nyitva tartást több hóágyú szinte állandó üzemeltetésével tudják biztosítani.

Ennek köszönhetően a rendszeresen ratrakolt pályáik (a fekete kivételével, ott természetvédelmi okok miatt nem hóágyúzhatnak, így nem is tömörítik rajta a havat) semmiben nem maradnak el a külföldi pályák minőségétől. Ezzel elérkeztünk a csákányos és tárcsás felvonókhoz, melyeken a „csúcsra” feljutva a látvány semmiben nem különbözik például egy ausztriaitól, csakhogy ott következik a középső szint, majd a harmadik a valódi csúcs. Ebben azonban sosem érhetjük őket utol, bár az üzemeltetők a jövőben Piszkéstető felé még feljebb törnének - mint megtudtam.

Családbarát

A legkifejezőbben így lehet jellemezni a Síparkot. A kintiekhez viszonyítva jóval kisebb mérete ebben előnyt jelent, ugyanis a síelő családtagokat elkísérők végig „együtt lehetnek” szeretteikkel. Amazok, ha megunják a csúszást a havas lejtőkön, együtt hüttézhetnek, vagy még jobb elfoglaltsággal mulathatják az időt. Erre való a hócsúszdapark, ahol lehet választani a 130 méteres havas, a rövidebb műanyagpályás vagy a szánkós lecsúszásból. A szülő a „mozgójárda” segítségével felkísérheti csemetéjét a kiindulási ponthoz, sőt a műanyagos pályán együtt lecsúszhat vele a műanyag „fánkban” vagy szánkon, a harmadik féle csúszás „felnőttmentes”. Emellett más gyerekszórakoztató látványosságot is bevetnek hét végenként a vendéglátók, akik tudják leginkább családbarát voltukkal tudnak vonzóak lenni.

A pénztárcáról már nem lehet ezt állítani, nem is a belépők a borsosak, abban alig térnek el a kékestetői, jóval kevesebb lehetőséget biztostó létesítményétől, hanem a vendéglátásért kiszabottak, bár az útiköltséget és a szállást megspórolva így is olcsóbb szórakozás egy külföldi síútnál, ha az kimondottan családi. Ezt bizonyítja a hét végenkénti ezres látogatottság, ami a legjobb napon a 3 ezret is elérte.

A legmagasabban

Nem véletlenül kapaszkodik ebbe a kékestetői pályákat üzemeltető társaság, hiszen kivételes adottság az ország legmagasabb pontjáról indítani a menetet. Sajnos azonban az északi fekete pálya a már említett ok miatt szintén nem hóágyúzható, így nem is nyitják meg egész szezonban. Szerencsémre, mire felkapaszkodtam a lankásabb közel 2 kilométeres pálya felső részénél található parkolóba, már üzemelt a felső felvonó, előtte napon nyitották meg a pályát, melyet a szezon végéig - jó esetén - nem is akarnak bezárni. A meredeksége még meg is tenné, bár egy ilyen lejtő külföldön az egy fokozattal gyengébb piros minősítést érdemelné ki, de rövidsége és az elhelyezkedéséből következő adottsága a köd megülésére, keveseket vonz a „legmagasabbra”.

Ráadásul a kék pálya végétől nem visz felvonó a feketéhez (mint azt Kobzi Tamás marketingestől megtudtam, ezen változtatni fognak), a 200 méternyi távolságot gyalog kell megtenni. Ám, ha nem síelni akarunk, megéri. A fenti pálya mellett ugyanis egy nagyon barátságos étterem várja a megfáradtakat vagy a szomjukat, éhüket oltani akarókat. S ez elsősorban a választék mellett az árakra vonatkozik, szinte az előfizetéses ételekkel vetekszenek.

Oktatásra kiváló

Persze főleg a síelés miatt keresik fel az emberek a Kékestetői Sícentrumot, amely ott is hét végéken telített. Ám ellentétben a szentistvánival, az ottani lankás, de 1800 méter hosszú pályán eloszlik a tömeg, így kevesebbet kell várni a felvonónál, illetve a Veronika rétnél kialakított alsó parkolóban, ahonnan autóbuszokkal szállítják vissza a síelőket. Ez a lábkímélés miatt is előnyösebb az állandó felvonózással szemben. Hétköznapokon nincs erre lehetőség, de az olyankor megnyitott 800 méteres rész is kellemes siklást biztosít, különösen a tanulóknak. A hóágyúzott, és esetleg friss hóval is megtömörített pálya ideális az oktatáshoz, amit a környező települések iskolái ki is használnak, ám zsúfoltságra még így sem kell számítani.

Összegezve tapasztalataimat: Amennyiben nem akarunk százezreket költeni egy családi síelésre, ráadásul még csak tanuló korszakban próbálkozunk a lejtőkön, érdemes a Mátrába felruccanni, mert azt a bizonyos fílinget mindkettőben érezhetjük, amitől annyira vágyunk a sípályákra. És ami még nagyon fontos - különösen a debreceni havas közlekedéshez szokott sofőröknek -, a Mátra kacskaringós szerpentinjei még hóesésben is biztonságosan járhatók!

- Égerházi Péter -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!