Hajdú-Bihar

2013.02.21. 13:50

Indul az idei közmunka

Debrecen - A tavalyihoz hasonló létszámmal és feladatokkal tervezik a programot. Március 4-én indul a közmunkaprogram Debrecenben 55 fővel, majd március 18-án újabb 160 fő csatlakozik – tudtuk meg Pethe Tamástól, a DEHUSZ Nkft. ügyvezető igazgatójától.

Debrecen - A tavalyihoz hasonló létszámmal és feladatokkal tervezik a programot. Március 4-én indul a közmunkaprogram Debrecenben 55 fővel, majd március 18-án újabb 160 fő csatlakozik – tudtuk meg Pethe Tamástól, a DEHUSZ Nkft. ügyvezető igazgatójától. Bár a határidő kicsit szorít, bízik benne, hogy a tervezett kezdésre minden részletben sikerül megegyezni az érintetteknek.

Többletforrás

2012-ben mintegy 1300 fő vett rész a közmunkaprogramban a DEHUSZ-on keresztül, az ez évre kalkulált összeg, mintegy 300 millió forint nagyjából ugyanennyi ember foglalkoztatására elég. 200 millió forintot a HBM Kormányhivatal Munkaügyi Központja, 85 milliót az önkormányzat biztosít. Az összeget a bérekre, a járulékokra, és a munka során felmerülő közvetlen költségekre fordítják.

– Remélem, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz majd kiegészítő pályázat. 2012-ben nem minden településen sikerült a tervek szerint lebonyolítani a közmunkaprogramot és a maradványpénzekre nyár végén lehetett pályázni. Az így nyert plusz forrásból 3-400 főt tudtunk még foglalkoztatni, ami jól is jött ősszel, amikor a legtöbb a feladat – mondta el az ügyvezető.

Szaktudás is kell

2013-ban is napi 6 és 8 órában dolgoznak majd a közmunkások, előbbiek rövidebb, utóbbiak hosszabb ideig, akik márciusban kezdenek, azok június-júliusig. A 8 órában foglalkoztatottak többnyire szaktudást, nagyobb felelősséget igénylő munkát végeznek: gépi fűkaszálást, javításokat, gyakran pedig járművet vezetnek vagy a szemetet szállító járműveket rakodják. Ezt a többlet tudást vagy nehézséget valamivel magasabb bérrel kívánják honorálni, illetve igyekeznek tovább benntartani őket a rendszerben. Összességében tavaly az 1300 főből 50-60 ember dolgozott napi 8 órában.

Diplomások

– A munkavezetők esetében jó, ha van valamilyen szaktudás, bár hogy mi számít annak, az időnként vita tárgyát képezi a hivatalok között. Igazából az a fontos, hogy a munkavezető tudjon megfelelően kommunikálni a beosztottaival, ha kell szép szóval, ha kell hangját felemelve, és jó példával járjon elöl – mondta Pethe Tamás. Egy közkeletű félreértést is helyére tett: nem dolgoznak diplomások tömegével a DEHUSZ-nál, tavaly mindössze 10-en voltak felsőfokú végzettségűek.

– Úgy vélem, ennek egyik oka, hogy diplomával jobban el lehet helyezkedni, sajnos gyakran csak a fekete- vagy szürkegazdaságban. Másrészt az önkormányzat maga is alkalmaz közvetlenül közfoglalkoztatottakat, jellemzően inkább magasabb fokú végzettséggel rendelkezőket.

Maguk jönnek

A 2011-ben indult közmunkaprogram kétévnyi tapasztalatairól a DEHUSZ vezetője elmondta: eleinte még rengetegen utasították el a foglalkoztatásban való részvétel lehetőségét, ma már ez ritka, bár olyan rendre előfordul, hogy valaki dolgozni kezd de fegyelmi okok miatt szerződésbontásra kerül sor. Inkább azonban az jellemző, hogy maguk jönnek az emberek és kérnek munkát. Beszámolt arról az esetről is, amikor egy anya küldte frissen diplomázott gyermekét hozzá, mondván, csak otthon számítógépezik a fiatalember, fogalma sincs az egyetemen kívüli életről és a munkáról...

Mintaprogram

Pethe Tamás bízik a Start mintaprogram elindulásában is. Ennek lényege, hogy értékteremtő munkát végeznek a résztvevők, vidéken például zöldséget-gyümölcsöt termelnek.

– Debrecenben jelenleg is fut egy program, melyben az összegyűjtött falevelet komposztálásra előkészítik, hogy a későbbiekben, megfelelő kezelés után a közparkokban felhasználhassák. Még további ötleteket várunk – mondta, megjegyezve, ezt a programot 100 százalékban az állam finanszírozza.

Nyolc bérkategória van

A közfoglalkoztatottak 8 bérkategóriába vannak sorolva: segédmunkás, szakmunkás, munkavezető és munkavezető szakképzettséggel csoportok vannak megkülönböztetve, napi 6 és 8 órás munkavégzésben. A bruttó bérek havi 56 ezer és 106 ezer forint közt változnak, egy segédmunkás bére (ők vannak a legtöbben) bruttó 56 600 forint.

HBN-SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!