Hajdú-Bihar

2013.02.21. 12:56

Sokkal több pénz folyt be, mint korábban

Debrecen - A számok azt mutatják, hogy indokolt volt a szuperszervezet létrehozása.

Debrecen - A számok azt mutatják, hogy indokolt volt a szuperszervezet létrehozása.- 2011-hez képest 55 milliárd forinttal nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adókból és járulékokból származó nettó bevétele az észak-alföldi régióban, ami dr. Fazekas Jánosné dr. szerint elsősorban annak köszönhető, hogy az Apeh és a vám- és pénzügyőrség összeolvadásával két évvel ezelőtt létrejött szervezet hatékonyabban képes fellépni a visszaélésekkel, így a fiktív áfa-visszaigénylőkkel, a valós gazdasági tevékenységet nem folytató társaságokkal szemben.

A régiós adó főigazgatóság vezetője hozzátette: az adóalanyok tavaly összesen 600 milliárd forintot fizettek be, míg az állam 118 milliárdot utalt ki a számukra, így a nettó bevétel 481 milliárd forintot mutat. Mint a 2012-es évről tartott csütörtöki értékelő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, nagy előrelépést tettek az áfa és személyi jövedelemadó visszaigénylések jogosságának kiutalás előtti ellenőrzésében.

– Mintegy tízezer vizsgálat során 48,8 milliárd forint adókülönbözetet tártunk fel, ami egy eljárásra vetítve ötmillió forintot meghaladó eredmény. Ezen a területen csaknem kétszer olyan eredményesek voltunk, mint 2011-ben. A siker abból adódik, hogy a társszervezetekkel együttműködve valóban azokat ellenőrizzük, akiket célszerű – mondta a főigazgató.

Rohamcsónakon úszik

A NAV hatáskörébe tartozó bűnügyek közül a régióban a költségvetési csalásból származó jövedéki termékekre elkövetett orgazdaság, a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megértése, valamint a csődbűncselekmény volt a leggyakoribb – tájékoztatott Lengyel Tibor, a bűnügyi főigazgatóság vezetője. A 136 kilométeres ukrán-magyar határon felvetődő jogsértésekre ő is kitért, mondván, a csempészek akár átalakított katonai rohamcsónakon is hozzák a cigarettát.

Illetékesség

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi főigazgatóságai Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyékben illetékesek.

A pénzügyőr nyomozók tavaly két ezzel foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel (húsz embert fogtak el, a vezetők előzetes letartóztatásban vannak), és 14 illegális, házi keretek között működő vágott dohány feldolgozót lepleztek le (novemberben Szolnokon kisebb ipari üzemet is bezártak). A bűnüldözők tavaly 2,7 millió doboz – másfél milliárd forint értékű – adózatlan cigarettát foglaltak le.

A főigazgató rámutatott: a NAV szakágaival való együttműködés lehetővé tett a rejtett gazdasági kapcsolatok és cégláncolatok feltárását. Így derítették fel azt a kört, amelyik fiktív számlázás révén unióból származó gabona belföldi beszerzésének látszatával okozott 505 millió forintos kárt jogosulatlan áfa-levonással.

Önnek miből telt rá?

A regionális adó főigazgatóság tavaly 217 vagyonosodási vizsgálatot indított, melyek zöme adókülönbözetet állapított meg (átlagosan 9,3 millió forintot). Mint dr. Fazekas Jánosné dr. főigazgatótól megtudtuk, kiemelt figyelmet fordítottak a nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésére, a közel 7 ezer ellenőrzés során a kiszabott mulasztási bírságok összege átlagosan 106 ezer forintot tett ki. Emellett több mint két és fél ezer alkalommal vizsgáltak munkáltatókat, minden ötödik esetben bukkanva szabálytalanságokra. A vétők átlagosan 163 ezer forint bírsággal számolhattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!