Hajdú-Bihar

2013.03.07. 07:41

Már több szakaszon is dolgoznak

Debrecen - A tavalyi „csendélet” után idén lassan megbolydul a 2-es villamospálya nyomvonalán az élet, ahogyan a kivitelező ATK konzorcium vezetővállalkozása a Keviép Kft. ügyvezetője korábban ígérte, több helyen folytatódik a közműkiváltás.

Debrecen - A tavalyi „csendélet” után idén lassan megbolydul a 2-es villamospálya nyomvonalán az élet, ahogyan a kivitelező ATK konzorcium vezetővállalkozása a Keviép Kft. ügyvezetője korábban ígérte, több helyen folytatódik a közműkiváltás. Miklóssy Ferenc kérdésünkre elmondta, a Hunyadi utca plaza előtti részén a vízvezetéket kell kicserélni, amit alvállalkozóként a Debreceni Vízmű Zrt. vállalt. Ezzel párhuzamosan folytatódik az újonnan épített remíznél is az elektromos kábel, illetve vágányfektetés, valamint a szükséges elektromos berendezések telepítése. Ott április végéig mindenképpen végezniük kell, hogy tudják fogadni az első spanyol villamost, de azt követően sem vonulnak el a területről, hiszen a régi remíz felújítása lesz soron a munkálatokban.

Hetven százalék vissza

Az ottani, viszonylag előrehaladott állapotokat is beleértve, Miklóssy Ferenc szerint a kivitelezésnek még legalább a 70 százaléka hátra van. Ugyanis nagyon sok olyan apró, de nem elhanyagolható munkával is számolniuk kell, melyek a már elvégzettek kijavításából vagy pluszként az éppen folyamatban lévők közben adódnak. Vannak kritikus szakaszok a nyomvonalon, melyeknél a határidő szorítása ellenére maximálisan figyelembe kell venniük közlekedési szempontokat is, ami nem könnyíti meg a kivitelezést.

A legproblémásabb a Dózsa György utca Csemete és Ibolya utcai között része, ahol a plaza előtti szakaszhoz hasonlóan még el kell végezni a vízvezetékek cseréjét is, de emellett az út teljes szélességében lesznek munkálatok. Ennek a szakasznak, illetve a Füredi útig tartónak, valamint a Nádor és Thomas Mann utcainak az előkészítésével július végére szeretnének végezni, hogy aztán kezdődhessen a vágányfektetés. Az egyébként az ügyvezető szerint közel sem vesz majd annyi időt igénybe, mint az előkészítés.

A végét még nem nézik

Az év végi határidő adott, ahhoz tartani is akarják magukat a kivitelezők, de az ügyvezető nem titkolja, annyira előre még nem akar tekinteni, mert addig nagyon sok a teendő. Így például komoly előkészítést igényel majd a Petőfi téri szakasz, ahol még az engedélyeztetések is befolyásolják a munkálatok menetét, nem említve a forgalomszervezést. Emlékezetes, egyszer már elkezdődött ott a nagyfeszültségű kábelek földbe fektetése, de hamar abba maradt, nekik viszont le kell fektetni végig a belvároson és természetesen a pálya teljes hosszában. Ugyancsak szinte „szűz” terület a másik végpont és környéke, a Békessy Béla, Doberdó utcai „hurok”, de egyelőre, az azt megelőző szakaszokra koncentrálnak, mert a lakosság komfortérzetének mielőbbi javítása is céljuk.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!