Hajdú-Bihar

2013.03.22. 18:50

Női kutatói díjat, az év roma oktatója elismerést hoz létre a Debreceni Egyetem

Debrecen, 2013. március 22., péntek (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakájához, amelynek keretében első alkalommal adják majd át a Női kutatói díjat és az Év roma kutatója elismerést - jelentette be Páles Zsolt, a DE tudományos rektorhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

Debrecen, 2013. március 22., péntek (MTI) - A Debreceni Egyetem (DE) idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakájához, amelynek keretében első alkalommal adják majd át a Női kutatói díjat és az Év roma kutatója elismerést - jelentette be Páles Zsolt, a DE tudományos rektorhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

A DE tudományos életének népszerűsítésére, a matematikai, természet-, műszaki és informatikai területet választó külföldi és hazai hallgatói létszám növelésére, a tehetséggondozásra, az innovációs eredmények nemzetközi és regionális terjesztésére az egyetem átfogó programot dolgozott ki, amelyet pályázati forrásból valósít meg az elkövetkező két évben - tette hozzá a professzor.

Páles Zsolt szerint az intézmény elsődleges stratégiai célja, hogy a Debreceni Egyetemet kiemelt kutatóegyetemként a kommunikációs csatornák segítségével is népszerűsítse, hiszen fontos számukra, hogy itthon és külföldön egyaránt növeljék versenyképességüket.

Ennek érdekében gyarapítanák a természettudományos területeket választó fiatalok számát, az eddiginél is szélesebb körben népszerűsítenék - tehetséggondozás formájában is - az ott keletkezett kutatás-fejlesztési, innovációs eredményeket, emellett vállalkozásbarát egyetemként versenyben szeretnének maradni a hazai és külföldi piacon egyaránt - összegezte a program három alappillérét Páles Zsolt.

Hozzátette: a hagyományos, már népszerű programok mellett újdonságként rendezi meg az intézmény - többek között - a Tormay-Öko Napot, de lesz középiskolai szaktanár konferencia, amelyen az érintett tanárok információkat kaphatnak tantárgyuk legfontosabb kutatási eredményeiről és az egyetemi képzéssel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről.

A Nők a tudományban program legfontosabb célja, hogy a fiatal nőkkel, középiskolás lányokkal megismertesse a sikeres női tudományos oktatói-kutatói életpálya-modellt. A Kutató Kávézó a gazdasági szektor és a tudományos élet képviselői számára nyújt informális találkozási lehetőséget, míg a Kölyök Egyetem online felületen népszerűsíti a tudományos életet a fiatalok körében - sorolta a tudományos rektorhelyettes.

A tudományos életet népszerűsítő, a tehetséggondozó, illetve az innovációs eredmények terjesztésére vonatkozó projektek megvalósítására 278,7 millió forint európai uniós támogatást nyert a Debreceni Egyetem - közölte Páles Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!