Hajdú-Bihar

2013.04.24. 11:12

Bedőlt a lakáshitele? Költözzön bérlakásba!

Debrecen - Tizenkét hónapra oldaná meg a krízishelyzetbe kerültek lakhatását hivatal.

Debrecen - Tizenkét hónapra oldaná meg a krízishelyzetbe kerültek lakhatását hivatal.Hetvennyolc bérlakást hirdet pályázatra a Cívis Ház Zrt. 2013-ban, melyek közül 54-et akár meg is vásárolhatnak majd a bérlők - derül ki a csütörtöki közgyűlés előterjesztéséből. Ezekre - ahogyan az előző években is - nyílt eljárásban pályázhatnak szociálisan támogatott és nem támogatott személyek. A képviselők most arról dönthetnek, hogy a pályáztatást idén is a 2010 óta - a pénzügyi válságra tekintettel - alkalmazott „sajátos feltételrendszer” (lásd keretes írásunk) alapján csinálják, kiterjesztve azt a jövőben kiírandó lakáspályázatokra is.

Új megoldás

A Kósa Lajos polgármester által jegyzett előterjesztés szerint azonban e konstrukció nem feltétlenül jelent megoldást a lakásukat elveszítő, hatalmas összegű tartozással küzdő „bedőlt” hiteleseknek. Ezért az ő megsegítésükre új megoldásként azt javasolják, hogy a rendelkezésre álló bérlakások közül tízet különítsenek el. A bedőlt hitelesek a Cívis Ház Zrt.-hez nyújthatnák be kérelmüket, s a közgyűlés tulajdonosi bizottságának javaslata alapján a polgármester döntene ügyükről. A krízishelyzetben lévő kilakoltatottak lakhatása így 12 hónapra megoldódna. Az így bérlővé váltakat a lakbérből további 30 százalékos kedvezmény illetné meg. Erről is csütörtökön szavazhatnak a képviselők.

A 2012-ben meghirdetett 61 bérlakásból egyébként 49 talált bérlőre.

 

A sajátos rendszer:

- Szociális bérlakásra a lakástulajdonnal rendelkezők is pályázhatnaknak, de csak abban az esetben, ha a lakáscélú kölcsönszerződésüket az abból eredő fizetési kötelezettségük nem teljesítése miatt a pénzintézet felmondta

- A bérbeadási módra a jogszabály értelmében a tulajdonosi bizottsága tesz javaslatot a bérbeadónak úgy, hogy a pályáztatásra kerülő lakások legalább 50 százalékát szociális támogatással pályázók részére hirdesse meg

- Minden pályázat útján bérlővé vált személyt a szerződés megkötésétől számított 12 hónap időtartamra 30 százalékos lakbércsökkentés illeti meg, mely módja az önrész korrekciója

- A bérleti szerződéseket 5 évre köti meg a bérbeadó; a szerződés nem hosszabbítható

- A pályázat útján bérlővé vált személy 5 éven belül a lakást - adott feltételek teljesítése esetén - megvásárolhatja.

 

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!