Hajdú-Bihar

2013.07.24. 18:44

Motorosok zarándoklata, egyházmegye búcsúja

Máriapócs, Nyíregyháza - Ismét megélénkül az élet a máriapócsi bazilikánál szombaton és vasárnap. A motorosok búcsúját meg ugyanis július 27-én 9 órától, másnap, július 28-án pedig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújának ad otthont a nemzeti kegyhely.

Máriapócs, Nyíregyháza - Ismét megélénkül az élet a máriapócsi bazilikánál szombaton és vasárnap. A motorosok búcsúját meg ugyanis július 27-én 9 órától, másnap, július 28-án pedig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsújának ad otthont a nemzeti kegyhely.

A motorosok 9.30 órakor megismerkednek a kegytemplommal, majd Fülöp atya püspök vezetésével közös imádságon vesznek részt. Bemutatkoznak a pálosok és a felvidéki motorosok, ezt követően megáldják a járműveket. A búcsú résztvevői közösen gurulnak be Ófehértó és Nyírgyulaj érintésével Nyírbátorba, ahol megtekinthetik Sipos Imre veterán motorokból álló gyűjteményét. A résztvevők lakásotthonos gyermekeket is megmotoroztatnak majd.

A vasárnapi rendezvény jubileumi ünnepség is egyben, hiszen húsz évvel ezelőtt alapították meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét. Az egyházmegyei búcsú programja a bazilika udvarán lévő tábori oltárnál 9 órakor a nyíregyházi Képmás zenekar közreműködésével, zenés elmélkedés formájában a szentmisére való ráhangolódással veszi kezdetét. Ezt követően az ünnepi szentmisét 10.30 órakor mutatja be dr. Ternyák Csaba egri érsek, metropolita és Bosák Nándor megyéspüspök az egyházmegye papságával. A szentmisén közreműködik a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház Bárdos Lajos vegyeskara.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!