Hajdú-Bihar

2013.11.10. 15:11

A többség nyerhet a kötelezőn

Egyértelműen kirajzolódik, hogy négy biztosító viszi el a piac közel felét.

Egyértelműen kirajzolódik, hogy négy biztosító viszi el a piac közel felét. Közel százezer kalkuláció adatai alapján úgy tűnik, az autósok mégis nyerhetnek az idei kötelező biztosítási díjakon, kivéve a fővárosiakat. Tíz számításból átlagosan hét ügyfél talál kedvezőbb szerződési lehetőséget a jelenlegi biztosításánál – írja a www.biztoshely.hu

– A vidéken lakók jártak a legjobban az új biztosítási tarifákkal, ugyanis nekik átlagosan 10-12 százalékos díjcsökkentés lépett érvénybe, szemben a nagyobb vidéki városokkal, ahol csak 1-2 százalékos a csökkenés mértéke – foglalta össze a www.biztoshely.hu szakértője, Markó Anita az elemzés eredményeit.

Az idei szezonnak azonban vannak vesztesei is. A legrosszabbul a budapesti lakosok jártak, ugyanis nekik minimum 10 %-kal magasabb lett a biztosítási díjuk.

A szakemberek a biztosítási szezon első hat napjának közel százezernyi, ügyfelek által futtatott kalkulációit elemezték ki, és ennek eredményei alapján jutottak a fenti statisztikai eredményekhez. Bár a mostani váltásnak vannak vesztesei is, de az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, a többség a nyertesek közé tartozik, tíz ügyfélből ugyanis átlagosan hét talált a korábbi biztosításánál kedvezőbb ajánlatot.

Bár a felmérés nem teljesen reprezentatív, a nagyszámú kalkuláció közel reális képet ad az idei kgfb-szezonról.

Az eddigi kötési statisztikák alapján egyértelműen kirajzolódik az is, hogy négy biztosító viszi el a piac közel felét. A szerződők 15 %-ban az Allianz Biztosítót, 11 %-ban az Astra Biztosítót, 10-10 %-ban az Aegon biztosítót és a Posta Biztosítót választják. A piac maradék részén tizenegy másik biztosító osztozkodik.

Meglepő az is, hogy a szerződők közel 50 százaléka köt kötelezője mellé casco, vagy lakásbiztosítást, esetleg valamilyen egyéb kötelezős kiegészítő biztosítást.

– Aki online számolja ki a díját és köti meg a biztosítását, az nagyon figyeljen oda a pontos adatszolgáltatásra – hívta fel a figyelmet Markó Anita. A díjszámító rendszerek ugyanis minden esetben a megadott adatok szerint számolnak. Amennyiben akár véletlenül, akár szándékosan helytelen adatokkal kötünk biztosítást, ott lényeges díjeltérések lehetnek a biztosítás kötvényesítésekor, ami miatt sok kellemetlenségünk, esetleg anyagi kárunk is származhat.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!