Jegyzet: Marasztalt rozsdafoltok

Becses kincs számomra az első „komoly” biciklim, amelyet ma is hajtok. Az első fizetésemből vettem, ennek már vagy 15 éve. Diákmunkában, bolti kisegítőként kerestem meg rá a pénzt egy nyáron: még más a szabadidejét töltötte gondtalanul, én az üresedő polcokat nagy gondossággal. Palicz István jegyzete. Ma is azt mondom, megérte, mert megtanultam becsülni a munkát, beosztani a pénzt, és végül enyém lett a szakboltban kinézett, minőségi kiegészítőkkel felvértezett, márkás, króm színű kétkerekű, ami – két defekttől eltekintve – sosem hagyott cserben. Nem sajnáltam a pénzt a több ezer forintos (egyébként motorokra szánt), speckós kulccsal nyíló, vastag lakatra sem, tudván, hogy az ördögi szarkák soha sem alszanak.

Évekkel később felajánlották, hogy jó pénzért „tetováltatják”, sőt a hatóság is anyakönyvezi, ha gondolom, így könnyebben előkeríthető, ha netán meglovasítják, végül azonban nem költöttem egyedi azonosítóra. A maholnap nagykorúvá cseperedő kerékpárom mára sokat veszített a régi fényéből. Immár nem a szépségével, hanem a szeplőivel és jellegzetes csiripelésével rí ki a városban cirkáló drótszamarak sorából. Már csak számomra igazán értékes, de nem értéktelen annyira, hogy bárhol, bármikor felelőtlenül, lezáratlanul magára hagyjam.

Idén, a tavaszi felkészítés alkalmával meghívtam a közeli benzinkúthoz egy frissítő zuhanyfürdőre, felfújtattam a kerekeket, beolajoztam a láncot, ellenőriztem a fékeket és a világítást, sőt, egy tubus „fiatalító krémet” is beszereztem, hogy eltávolítsam a rozsdafoltokat. Végül – mérlegelve a bűnügyi kockázatokat és mellékhatásokat – nem kentem rá, így maradt kicsit korrodált, kicsit öregecskedő, de az enyém...

- Palicz István -