Hajdú-Bihar

2014.07.10. 11:19

Nézőpont: A Rudi él, a Rudi vezet, a Rudi élvezet

Túró Rudi unoka vagyok. És ezt nemcsak úgy kijelentem és punktum, hanem igenis bizonyítékom van rá! Vagyis nincs, mert befaltam. Racskó Tibor jegyzete.

Túró Rudi unoka vagyok. És ezt nemcsak úgy kijelentem és punktum, hanem igenis bizonyítékom van rá! Vagyis nincs, mert befaltam. Racskó Tibor jegyzete.

Én és a két unokaöcsém, meg a nagybátyám. Mert évente egyszercsak eljött hozzánk a Jézuska kétszer. Decemberben, mert akkor úgyis az volt a dolga, hogy jöjjön, meg aztán valamikor máskor is. Azt nem tudom már, hogy mikor, és miért éppen akkor, de az biztos, hogy hozott magával egy hatalmas kartondoboznyi Túró Rudit, amit aztán anyukám kezébe nyomott, hogy nesze, cipeld innentől te! Először el sem akartam hinni, hogy besétál az ajtón egy ölnyi pirospöttyös csak úgy, a semmiből. Aztán felvilágosodtam, hogy ez most azért van, mert a nagypapám tejipari mérnökként részese volt a rudiszületésnek, és most ünnepeljük a nagy napot. Higgyék el, volt vajúdás bőséggel, mert minden szülés nehéz, pláne, hogy a csapattagok közül még senki nem csinált ilyet. Gondolkoztak, tanakodtak, kísérleteztek is sokat, majd egyszer elkészült a MŰ. Illetve nem a mű, hanem az igazi! Amit azóta is imádnak kicsik és nagyok. Annyira elvetemültek is vannak, akik külföldreszakadásuk legnagyobb traumájaként élik meg, hogy idegenben nem létezik az ő rudijuk. Nekik nagyon rossz lehet. Nekünk meg jó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!