Hajdú-Bihar

2014.10.16. 09:32

Drasztikus árcsökkenés a kutaknál

Nyíregyháza - A megszokotthoz képest jóval nagyobb különbséggel apadt a tarifa a töltőállomásokon.

Nyíregyháza - A megszokotthoz képest jóval nagyobb különbséggel apadt a tarifa a töltőállomásokon.

Csökkentette bruttó 6 forinttal a gázolaj, és 9 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán. Önmagában már ez a bejelentés is „megrengette a világot”, hiszen nem szoktattak hozzá bennünket az efféle mértékű pénztárcabarát változáshoz.

Aztán érkezett a friss hír: pénteken tovább apad az ár, a gázolaj 5, a benzin 9 forinttal lesz olcsóbb. Azaz két nap alatt 11 és 18 forinttal kell kevesebbet fizetni a literjéért.

Összeállításunkban annak jártunk utána, milyen érzékelhető jelei lehetnek ennek a korábbi változásokhoz képest „jelentős” csökkentésnek.

Most sincsen több pénz

– Mindenki örül ennek a jó hírnek, minden bizonnyal lendít is egy kicsit a forgalmunkon – mondta el lapunk érdeklődésére egy olyan benzinkút kezelője, ami közel található az ukrán határhoz.

– Azért fogalmazok úgy, hogy „egy kicsit”, mert látványos, lényeges változást nem várok tőle. Az embereknek ugyanis most sincs olyan sok pénzük, alaposan meggondolják, hogy mire is költsenek. Abban sem vagyok biztos, hogy sokáig így marad az üzemanyag ára. Bár politikailag fontos szempont lent tartani, azonban tartok tőle, hogy a világpiaci változások miatt hamarosan ismét növekedni fog.

Rákérdeztünk arra is, hogy szerinte a mostani csökkentés hatással lesz-e a benzinturizmusra.

– Én nem járok ki Ukrajnába, csak azt tudom mondani, amit hallok az emberektől. Amennyiben valaki kimegy, már nem annyira a benzin miatt vállalja az utazást, hanem hogy lényegesen olcsóbban vegyen autógumit, márkás ruhaneműket, cukrot. S ha már ott van, akkor meg is tankol, vagyis nem a benzin az elsődleges célja. Az üzemanyag áfa-visszatérítése miatt a mezőgazdasági termelőknek sem éri meg feketén vásárolt üzemanyagot használni, visszaálltak a legális üzemanyag-beszerzésre.

Zömében éves szerződések

A nyíregyházi székhelyű Lerton Trans Kelet-Magyarország egyik legnagyobb saját tulajdonú gépjárműparkkal rendelkező fuvarozási és szállítmányozási vállalata, a Révész Csoport tagja.

Laikusként azt gondolhatnánk, hogy ez az árcsökkentés arányosan növeli a hasznot. Ez koránt sincs így!

– Az ilyen arányú üzemanyagár-ingadozás jelentősen nem befolyásolja a napi életünket, hiszen a tavalyi évben is előfordult megközelítőleg hasonló árszint – kezdte lapunk érdeklődésére Sipos Zoltán ügyvezető.

– Partnereink zömével éves szerződéseink vannak, így az üzemanyag-felhasználásban is mindig adott időszakra vonatkozó átlagot vizsgálunk – jegyezte meg, majd hozzáfűzte:

– Ebből a szempontból kiemelkedően fontos kérdés a jövőre nézve, hogy a jelenlegi árszint egy – korábbi években is tapasztalt – rövid időszak bizonytalan kilengése, vagy akár hosszabb távon fennmaradó árszínvonal lesz a felhasználók számára.

Határon túli tankolások

– Ráadásul zömében nyugat-európai fuvarjaink vannak, és a tankolások hatvan százalékát a határon túl végzik a gépkocsivezetők, ott pedig nincs ilyen nagy mozgás a dízelolaj árában – fűzte még hozzá Sipos Zoltán.

Jelentős a megtakarítás

– Mivel a közlekedés a gazdasági élet vérkeringése, egyáltalán nem sokadlagos tényező az üzemanyag mindenkori ára – kezdte reagálását Szaszala László, a Magyar Autóklub észak-alföldi regionális elnöke.– A fuvarozási cégnél igenis sokat számít néhány forintos literenkénti árcsökkentés, hiszen több teherautó járja az utakat folyamatosan, jelentős lehet a megtakarítás.

Nem mindegy, hogy milyen költséggel szállítják a portékát.

– A kisnyugdíjasnak és a bérből, fizetésből élőnek is egyaránt fontos szempont a benzin vagy a dízel ára.

– A töltőállomásokon megfigyelhető, hogy amikor bejelentik az árcsökkentést, akkor némileg visszaesik a forgalom a tényleges tarifacsökkentés napjáig. Javaslom azért, hogy olyan helyen tankoljanak az emberek, ahol az üzemanyag minősége megfelel az előírásoknak, nem pedig a határértéket súrolják a mutatók. Érdemes az olcsóság mögé is nézni…

KM–ML, MML, LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!