Nézőpont: Fények és árnyak

Nekem az óraállításról mindig nagyapám jut eszembe. Neki mindegy volt, hogy hányat üt a toronyóra, a Nappal együtt kelt és a napszállat után már hamar ágyba bújt. Az állatok etetését, a munkáját az égitesthez igazította. Dankó Mihály írása.

Bár akkor még a mécses és a petróleumlámpa miatt nem is lett volna olyan egyszerű a sötétben tevékenykedni. Bizony sokan irigyelték (mi gyerekek inkább csodáltuk) nyugalmát, kimértségét. Nem szerette az izgága és hanglér embereket. Az ő megértése, rendszeretete egyfajta békességet hozott a környezete számára is. Mostanság, de sokszor eszembe jutnak a szavai: tiszteld a másikat, s téged is tisztelni fognak! No ez a világ erre nem alkalmas. Amikor azt tanítják, te vagy a legjobb, neked mindig győznöd kell, akár úgy is, hogy eltiprod a másikat?! Elég, ha kimész az utcára, s megpróbálsz normálisan közlekedni, leszorítanak, rád dudálnak, kielőznek, leordítanak. Emberek, hova sietünk? A beszélgetés, a szó helyet hamar előkerül az ököl. A vélt, vagy valós igazság megvédése, kiharcolása mindenek felett áll. S talán ez utóbbi fogalom lehet napjaink vezérszava. Igen, mi mindig harcolunk: a szolgáltatóval, a szomszéddal, a munkahelyi vezetővel és sajnos egyre többször a családtagokkal is. Az, más lapra tartozik, hogy sokszor ez a harc fel is emészt bennünket, rámegy az egészségünk, a békénk, az életünk, de nem számít...

Visszatérve nagyapámra és az időre. Neki még nem volt autója, sőt kerékpárja sem. Mégis mindenhova odaért időben. Igaz, az általa bejárt utak nem sokkal értek túl a város határán. Más tájakra és országokba is csak katonaként jutott el. De félre ne értessék, nem sírom én vissza a régi időket. Tudom – s ennek így kell lenni – a világ halad, az emberiséget viszik előre az újítások, a találmányok, az ésszerűsítések. Íme, ha kell „hozzánk igazítják” az órát is. Csakhogy a korai, vagy későbbi ébredés nem nekünk hozza el a megoldásokat. Jó lenne, ha abból a régi fényből mára is átragyogna egy kicsi. Hisz, ha csak egy parányit is megpróbálnánk nem csak magunkra gondolni, reméljük, hogy ugyan abban lenne részünk, mint a nagyapámnak: az örök világosság fényeskedik neki!

Dankó Mihály