Nézőpont: Üzentek a választók

Különösen a kampány hevében mutatkozott meg, hogy ki képes a higgadt és hiteles érvelésre, s ki az, aki szakmai felkészültségben, emberi kvalitásokban komoly hiányokkal küzd. Nyéki Zsolt jegyzete.

Maratoninak bizonyult ez az év a politika mezején versenyzőknek: az elmúlt bő fél esztendőben a hatalmát közvetve gyakorló nép képviselőket delegált a nemzeti és az uniós parlamentbe, most hétvégén pedig eldőlt, hogy a helyi önkormányzatokban kiket ruház fel döntési jogkörrel az elkövetkező öt évre. Az eredmény tükrében vesztesnek és győztesnek egyaránt érdemes leltárt készítenie – persze, hogy milyen relatív módon lehet értékelni egy szereplést, arról az év eddigi választásait követő (olykor vicc kategóriába hajló) reagálásokból már képet nyerhettünk.

A sorok rendezése most kötelező feladat, függetlenül az elért eredménytől. A vesztes oldalon át kell gondolni azt, miért nem sikerült elnyerni a szavazók bizalmát, s hol keresendő a kudarc oka – programban, taktikában, netán személyekben? Különösen a kampány hevében mutatkozott meg, hogy ki képes a higgadt és hiteles érvelésre, s ki az, aki szakmai felkészültségben, emberi kvalitásokban komoly hiányokkal küzd. Ha van kellő bátorság ennek mérlegeléséhez, az sokat lendíthet a jobb sorsra, ígéretesebb politikai karrierre érdemes társakon. A kampány a győztes oldal Achilles-sarkát is megmutatta, és vétek lenne nem megvizsgálni azt, hogy a felmerült kritikák közül melyek azok, amelyek valós hibákra utaltak – olyanokra, amelyekért legközelebb talán büntetnek a szavazók. Fontos, hogy a megválasztott képviselő se öt év múlva keresse meg legközelebb a választópolgárait – ha a szavazatukat kérve meg tudta szólítani őket, akkor tegye meg ciklus közben is, kérdezze meg, hogyan teheti szebbé, nyugodtabbá hétköznapjaikat. Különös, érdekes színt hoztak az önkormányzati választásokon váratlanul felbukkanók, no de hát maratoni versenyt nem lehet úgy megnyerni, hogy valaki a célegyenes előtti kanyarban próbál beállni a mezőnybe. Nem fair, és a közönség sem vevő az ilyen próbálkozásra – s ezen nem segítenek vélt, valós vagy remélt mecénások sem a háttérből.

Nem árt tudni azt is, hogy a kudarcért vállalt felelősség olyan erény, amely szimpátiát ébreszt – aki ezt fel- és elismeri, az hosszabb távon teremt esélyt saját magának a folytatáshoz. Azt is láthattuk ebben az évben, hogyan szigetelődnek el szép csöndben (olykor bántó harsánysággal) azok, akik a gyenge szereplésért kizárólag másokat okolnak, a választókat, a médiát vagy az egész társadalmat kárhoztatják, s válnak rögeszméjük rabjaivá. Rájuk az eszmélés vagy a meg nem értettség örök fájdalma vár – de addig is jó munkát mindenkinek, aki a közjóra, a köz szolgálatára esküdött fel!

Nyéki Zsolt