Nézőpont: A szenvedés barázdái

Mikor már elveszítettük a mindennapi életünkhöz szorosan hozzátartozó dolgokat, kapcsolatokat, akkor döbbenünk csak rá igazán arra, hogy mekkora veszteség is ért bennünket. Egyik pillanatról a másikra maradhatunk magunkra, hiszen ahogy a felborult dominók újabbakat döntenek fel, úgy követhetik egymást láncszerűen a balszerencsés események is. M. Magyar László jegyzete.

A leépítések miatt először „csak” a munkahelyünket veszítjük el, aztán már a törlesztőrészleteket sem tudjuk fizetni a lakásunk után, végül a kilátástalan anyagi helyzet miatt a házastársak közötti sok vitatkozás, veszekedés oda vezet, hogy szétesik a család, s nincs kitől segítséget, támogatást kérni.

Mindenki másképpen viseli sorsának szomorú alakulását. Van, aki a menhelyen magába roskadva ül egész nap, keveset szól, nem ismerkedik, nem barátkozik. Mások hangoskodnak, hogy érzékeltessék: a hajléktalan helyzetük ellenére ők igenis „valakik”, nekik jogaik vannak, nekik mindent szabad. Az értelmiségi múltjukat elveszítők nem adják fel, keresik a munkalehetőséget, hogy előbb-utóbb visszatérhessenek a társadalom megbecsült, adófizető tagjai közé, azonban ehhez nagy-nagy kitartásra, és külső segítségre van szükségük. Bármennyire is szeretnének ugyanis hasznos tagjai lenni az országnak, nemigen látják a feléjük nyújtott szalmaszálat, hiába várják azt az államtól, a vállalkozóktól.

Lelkükben valamennyien érzékenyek, vágynak a szebbre, a jobbra, s álmodoznak egy teljesebb, boldogabb családi életről. Sorsuk miatt azonban mi csak az egyre több barázdát vesszük észre a megviselt, fáradt arcukon…

- M. Magyar László -