HAON - Hűségkártya

2013.05.13. 17:19

A láb eladja az embert

Debrecen - Lázár Ágnesnél minden körömbántalomtól megszabadulhat.

Debrecen - Lázár Ágnesnél minden körömbántalomtól megszabadulhat.Ábrándult már ki nőből, férfiból, amikor meglátta, hogy csúnyák, gombásak a körmei? A lábnak is szépnek kell lennie, csak ideig-óráig rejthető el mások szeme elől.

Aki tetőtől talpig egészséges, s a lábkörmei is épek, annak a másik nem képviselője nemigen mond nemet. Szégyellnivaló az elhanyagolt körömgomba, ráadásul egy idő után fáj is. Ettől tud megszabadítani Lázár Ágnes gyógypedikűrös. Az egykori titkárnő bőven merített a körömgyógyítás és a masszázsfajták tudnivalóiból, nagy gyakorlattal és sok sikerélménnyel bír. Bízvást fordulhat hozzá minden nő és férfi, akit zavar a benőtt köröm, a repedezett sarok, a tyúkszem, akinek gombásak, deformálódottak a körmei.

A láb elhanyagolása nemcsak betegséget okoz, ápolatlanságra is utal. A láb a lélek tükre is. Minden körömbántalomtól meg lehet szabadulni Lázár Ágnesnél, aki tehát masszőr is, sőt a masszázsok ritkább fajtáit is ismeri. A tavaszi méregtelenítésben nagy szerepe van a nyirokdrenázs-masszázsnak, serkenteni lehet vele a salakanyagok ürülését, az ödémák felszívódását, aktiválni az anyagcsere-folyamatokat.

Kedvezményt nyújt

Menedzsermasszázsra van szüksége annak, aki mozgásszegény életmódot folytat, aki sokat autózik, ülőmunkát végez, stresszes életet él. Hogy svéd-, talp-, arc- és dekoltázsmasszásra is várja vendégeit a sokoldalúan képzett szakember, az már csak természetes. Keleti és nyugati technikákat ötvöz a hatásos praktikák művelője, sőt hozzá azok is reménnyel fordulhatnak, akik máshol hiába kopogtattak a körömgombájukkal, hisz nem minden pedikűrös hajlandó szembeszállni az elburjánzott, ronda körömtelevénnyel.

Ágnes – kényeztető kezelése során – a bőrkeményedéseket nem vágással távolítja el, hanem csiszolással. A vízhiány miatt száraz bőrű lábfej vagy ennek különböző deformitásai is a gyógyítandó területek közé tartoznak nála. Hogy tevékenysége áldásos, mutatja, hogy egy nívós szálloda is igényt tart a munkájára. Fix áron dolgozik, ha több időbe kerül egy problémásabb láb, a kedves vendégnek nem kell többet fizetnie. Lázár Ágnes a hűségkártyával rendelkezőknek a szolgáltatás árából 5 százalék kedvezményt biztosít. Tavasszal meg kell újulnia nemcsak a léleknek és a testnek, hanem a lábaknak is: elhanyagolt lábakon nem lehet új célok, új élet felé haladni.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!