2009.03.13. 14:09
Loki-Szpari: Csúszni-mászni kell
<p>Debrecen - A meccs presztízse és a<br /> mély talaj is brusztolós kilencven percet<br /> ígér a Loki-Szparin. <BR /></p>
Ezekben a napokban egymás után
játsza a DVSC-TEVA a
fontosabbnál fontosabb meccseit, szombaton a
keleti rangadón a
Nyíregyházát fogadja a
csapat, kedden a kétgólos
kupahátrányát kellene ledolgoznia
a Siófok ellenében, pénteken pedig
az újpesti szuperrangadó lesz
terítéken.
Az egyhetes menetelés első
állomása sem ígérkezik
könnyűnek, hiszen a találkozó
kiemelt fonosságú mind az
együttesek, mind pedig a szurkolók
körében: a
Nyírségben és
Debrecenben is a szomszéd skalpja
számít az egyik legnagyobb
büszkeségnek.
Az augusztusi randevújuk 1–1-es
döntetlent hozott a Spartacus
stadionjában, ez az eredmény
vélhetően nem felelne meg a hazaiaknak,
akik nagy harcban vannak a fővárosi
lilákkal. Herczeg
András, a Loki klubmenedzsere
természetsen nehéz
mérkőzésre számít.
Gyógyulóban a
sérültek
– Kemény derbi lesz, amely előtt nem
könnyítik meg a helyzetünket a
sérülések – osztotta meg a
HAON-nal az edző, – hiszen az biztos, hogy a
védelemben sem Komlósi, sem Szűcs
nem állhat még a
rendelkezésünkre. A
hátvédsorból előrébb
tekintve némileg jobb a helyzet, Dudu,
Rudolf és Varga
Józsi ugyan csak könnyített
munkát végzett a héten, de
náluk reális esély van arra, hogy
pályára tudnak lépni.
Ez azonban majd a mérkőzés
előtt dől el. Hallottam róla, hogy az
ellenfélnél eltiltás miatt
hiányzik majd a két belső
védő, de nem gondolom, hogy ez
alapvetően befolyásolná a
találkozó kimenetelét. A
keretükben nyilván megvannak azok az
emberek,akik majd pótolják a
hiányzókat.
A Nyíregyháza idegenben stabilan
és eredményesen szokott futballozni, az
eredménynek mindent alárendelve
küzdenek Révész
Attila tanítványai, biztos
vagyok benne, hogy így lesz ez szombaton is.
Agresszív játék
kell
Tőlünk mindenképpen egy
agresszív, akaratos futballra lesz
szükség ahhoz, hogy nyerni tudjunk
ellenük. A meccs presztízséből
adódóan nagy iramú, rengeteg
párharccal tarkított ütközetre
van kilátás.
A pálya mély talaja
következtében egyébként is
borítékolható a
„birkózás”, és ha
szép játékot nem is, de
mindenképpen izgalmas meccset várok. Az
fog dönteni elsősorban, hogy ki tud több
párharcot megnyerni, de nincs mese,
csúszni-mászni kell a
győzelemért – nyilatkozta
Herczeg. A találkozót
szombaton 15 órától a
Hajdú Online élőben
közvetíti.
Révész dilemmája
– A héten több
támadóval is próbálkoztunk,
sajnos a látottak nem sok jóval
kecsegtetnek – kezdte a beharangozót a
Szabolcs Online-on Révész
Attila, a nyíregyháziak klubmenedzsere.
– Stratégiát kell váltanunk,
hiszen a nagy kérdés: vállaljuk-e
be a nyílt játékot kevesebb
hatékonysággal, vagy a
csúnyább, de eredményesebb foci
mellett voksoljunk. Egy éllovas ellen, idegenben
az utóbbi a logikusabb.
Ez egy igazi presztizsmérkőzés lesz,
amelyen a Loki az esélyes. Éppen
ezért szombaton a védekezésre kell
fektetnünk a hangsúlyt, sajnos pont a
legbiztosabb csapatrészünket kell a
kiállítások miatt megbolygatnunk.
A héten már ennek megfelelően
gyakoroltunk és bízom benne, hogy
Hegedűs, valamint Imediashvili
meg tuja majd oldani feladatát –
így Révész
Attila.
Ami Hegedűst illeti, ő az
őszi, nyíregyházi meccsen is
kezdő volt, ezt akár jó
előjelnek is tekinthetik a
nyírségiek.
Először lép pályára
kezdőként Majoros Árpád,
akinek bal oldalon kell majd minél
hatékonyabban játszania. A
nyíregyházi drukkerek pedig nagyon
remélik, hogy elől a szintén a
kezdőbe visszakerült Apostu,
valamint Sztojkov mattolni tudja majd
a Loki védelmét.
Siófok-Loki: a meccs
Demjén: Önbizalmat adhat a
gól
Loki