haon-sportoldal

2011.10.30. 16:57

A Vasas otthon tartotta a három pontot

 Vízilabda - A cívisvárosi pólósok a pénteki, győztes, orvos-egyetemisták elleni összecsapásukat követően szombaton a Vasashoz látogattak a Vodafone férfi vízilabda OB I. hét végi dupla fordulójának második mérkőzésén.

 Vízilabda - A cívisvárosi pólósok a pénteki, győztes, orvos-egyetemisták elleni összecsapásukat követően szombaton a Vasashoz látogattak a Vodafone férfi vízilabda OB I. hét végi dupla fordulójának második mérkőzésén.A továbbra is egyik legjobbját, Szasa Misicset nélkülözni kénytelen vendéggárdának esélyt sem adott az olimpiai bajnokokkal és válogatott játékosokkal felálló házigazda együttes, amely négy góllal bizonyult jobbnak a Debrecennél.

Küzdelmes első felvonás

Két kiváló debreceni védekezéssel indult a találkozó, azonban ennek ellenére mégis az esélyesebb hazaiak szereztek vezetést a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely akciógóljával – ami a küzdelmes első felvonás egyetlen találatát is jelentette egyben. A második negyed közepén a hajdúságiak Létay Krisztián révén kiegyenlítettek, ám egy perccel később újra a Vasas vezetett, majd növelte háromgólosra az előnyét.

Kemény, harcos találkozó

A félidei szünet után Varga Tamás harcolt ki büntetőt Steinmetz Barnabással szemben, amit Varga magabiztosan értékesített – zárkózott a Debrecen, de nem sokkal később a hazaiak előbb fórból, majd ötméteresből újra eredményesek voltak. A találkozó sorsa eldőlni, a vendégcsapat pedig elfáradni látszott – a kemény, harcos pénteki meccsen ugyanis Gyöngyösi András nem tudta tartalékolni kulcsjátékosait – azonban tovább harcoltak a cívisvárosiak. Az utolsó játékrész két-két gólt hozott, Vasas-részről Brguljan és Kiss talált be, míg debreceni részről Varga és Vindisch szépített, s állította be a 8–4-es végeredményt. Hiába védekeztek kiválóan a vendégek, és őrizte kapuját nagyszerűen a szerb válogatott cerberus, Mitrovics, a mindvégig frissebben és pontosabban pólózó Vasas érvényesítette a papírformát.

Gyöngyösi András tanítványai tétmeccsen legközelebb három hét múlva szállnak újra medencébe.

 

A tények

TEVA-Vasas-Uniqua–Debrecen-Fujitsu 8–4 (1–0, 3–1, 2–1, 2–2)

Budapest, Komjádi uszoda 300 néző. Vezette: Marjay Zs., Vojvoda I.

Vasas: Nagy V. – Decker Á. 1, Boskovic, Katonás G. 1, Vörös V., Kiss G. 2, Brguljan 1. Cserék: Fazekas T., Vámos M. 3, Fülöp B., Steinmetz B., Takács B., Steinmetz Á. Edző: Földi László.

Debrecen: Mitrovics – Halek M., Bugajcsuk, Varga T. 2, Vindisch F. 1, Létay K. 1, Simon A. Cserék: Kistamás Zs., Apanaszenko, Hegedűs I., Zoufal N., Kárteszi P., Tóth Z. Edző: Gyöngyösi András.

Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 5/1.

Gól – büntetőből: 2/1, ill. 1/1.

 

Földi László: – A védekezésünk tökéletes volt, de elöl sok helyzetet hagytunk kihasználatlanul.

Gyöngyösi András: – Szasa Misics és hit nélkül ez egész jó eredménynek számít, azonban ezek nélkül nem lehet ezt a sportot játszani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!