haon-sportoldal

2011.12.04. 09:26

Meglepetés helyett kikapott a Factum

A Factum Sport Debrecen NB1/A-s kosárlabda csapatát a Kaposvári KK látta vendégül a pontvadászat 9. fordulójában szombat este. Szabó Miklós duplájával indult a találkozó, és a debreceniek lendületét az sem szegte, hogy az új igazolás, Damian Saunders már az első percekben 2 személyit is begyűjtött.

A Factum Sport Debrecen NB1/A-s kosárlabda csapatát a Kaposvári KK látta vendégül a pontvadászat 9. fordulójában szombat este. Szabó Miklós duplájával indult a találkozó, és a debreceniek lendületét az sem szegte, hogy az új igazolás, Damian Saunders már az első percekben 2 személyit is begyűjtött. Ám a remek kezdés után visszaesett a Factum, és a 4 pontos előnyből hamar 7 pontos hátrány kerekedett, ugyanis a hazaiak összekapták magukat, és megszórták a gyengén védekező Factumot. Az első negyed végére maradt ennyi a két csapat különbsége, amit a Kaposvár, köszönhetően Raivio és Wilson remekelésének, valamint a debreceniek gyenge védekezésének, a második játékrészben még nyolccal megtoldott, így a felek 15 pontos kaposvári vezetéssel vonulhattak az öltőzőbe.

Szünet után Ingram úgy gondolta, hogy van még keresnivalója a Factumnak a mérkőzésen, és gyorsan megszórta a Kaposvárt, amivel ismét 7 pontra jöttek fel a hajdúságiak. Ebben a játékrészben mind a védekezés, mind pedig a támadás olajozottan működött a Factumnál, de a jó játékhoz kellett a házigazdák rövidzárlata is, amiből még az utolsó negyed elején sem nagyon tudtak kimászni a KKK játékosai. Ez azt eredményezte, hogy a Factum - 4 pontra is megközelítve riválisát - teljesen nyílttá tette a végére a találkozót. Ám ismét összekapta magát a kaposvári légió, és Raivio olyan hajrát produkált, ami állva hagyta a lassan magára találó Factumot. Wilson triplái pedig a kegyelemdöfést is megadták, amiből már nem tudtak talpra állni a debreceniek, így 19 pontra nőtt a különbség, ami a lefújásig meg is maradt a két csapat között.

 

Tények

Kaposvári KK - Factum Sport Debrecen 88-69 (23-16, 21-13, 15-22, 29-18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok

Vezette: Kapitány G., Márton L., Benedek Z. (Fekete)

Kaposvári KK: WILSON 18/6, RAIVIO 30/12, Szőke 4/3, LEKLI 12, FEY 17 Csere: Koma 4, Kiss 3/3, Kutasi -, Kovács -

Factum Sport Debrecen: INGRAM 28/12, Boros 7/3, Saunders 4, Izzo 8, SZABÓ M. 14 Csere: Papp 2, Takács -, Kovács 3/3, Tóth 3/3

Kipontózódott: Papp (38. perc)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!