haon-sportoldal

2012.02.12. 11:26

Pikáns megyei rangadó a futsalbajnokságban hétfőn

Futsal - Igazi hajdú-bihari rangadót rendeznek hétfőn a férfi első osztályú futsalbajnokságban: a DEAC Armada az MVFC Berettyóújfalut fogadja a Hódos Imre-sportcsarnokban hétfőn 18 óra 30 perckor. Ha csak önmagában a felek tabellán elfoglalt helyét nézzük, már akkor is érdekes összecsapásra számíthatunk...

Futsal - Igazi hajdú-bihari rangadót rendeznek hétfőn a férfi első osztályú futsalbajnokságban: a DEAC Armada az MVFC Berettyóújfalut fogadja a Hódos Imre-sportcsarnokban hétfőn 18 óra 30 perckor. Ha csak önmagában a felek tabellán elfoglalt helyét nézzük, már akkor is érdekes összecsapásra számíthatunk...– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok – kezdte az esélylatolgatást Turzó József, az MVFC vezetőedzője. – Nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, s Kozma mester munkáját ismerve stabil együttesre számíthatunk. Nehéz lesz feltörni a védekezésüket, de mindent megteszünk, hogy sikerüljön.

Turzó József hozzátette, az Armada védekezése az egyik legjobb az élvonalban, s a kontráik is veszélyesek.

– Fontos, hogy kevés labdát veszítsünk, erre figyelnünk kell, valamint a megfelelő sebesség is lényeges – vélekedett a fiatal szakember.

Ismerik egymást

A hétfői találkozó pikantériája, hogy egy évvel ezelőtt Turzó József még Kozma Mihállyal, a DEAC Armada vezetőedzőjével dolgozott a Nyíradonyi Huszároknál.

– Ismerjük egymás gondolkodását a futsalról, nagy meglepetés tehát nem várható. Fontos lesz a napi forma, egy-egy megmozdulás; apró nüanszok dönthetnek. Biztos vagyok benne, hogy Kozma Mihály nagyon jól felkészíti a gárdáját.

Bár a Mezei-Vill jól teljesített az utóbbi hetekben, Turzó József úgy véli, még meglehetősen hullámzó a játékuk, de – fűzte hozzá – vannak biztató jelek.

– Nehéz és nehezebb meccseink vannak, a hétfői az utóbbi kategória lesz – jegyezte meg. – Remélem, sokan eljönnek Berettyóújfaluból és nem érezzük magunkat idegenben.

Nagy Tamás játéka bizonytalan, Tihanyi Csaba szegycsonttörése pedig még nem jött rendbe, a többiekre viszont számíthat a bihariak vezetőedzője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!