HAON Sziréna

2008.05.25. 09:49

Rokkantnyugdíjasként, 50 év felett dolgozni

<p>Hajdúnánás - El vagyok keseredve és szégyellem sorsomat, mert folyamatos alkalmazotti munkaviszonyban eltöltött 32 év után, amikor beteg lettem, magamra hagynak és teljesen kiszolgáltatottá váltam!</p>

48 évesen, minden előjel nélkül, 2005. júliusában súlyos betegséggel operáltak, melyet kemo-és sugárterápia követett. Mivel két műszakban, egészségre káros munkahelyen dolgoztam, a feladatomat nem tudtam ellátni, ezért kértem rokkantnyugdíjazásomat.

Bő egy évig tartott a rokkantnyugdíjas időszakom, mert felülvizsgálatkor az orvosi bizottság már csak 40 százalékos egészségkárosodást állapított meg, aminek alapján a nyugdíjfolyósító már nem tud rokkantnyugdíjat folyósítani. Igazán akkor ért a legnagyobb csalódás, amikor az új rehabilitációs törvény szerint szociális járadékot igényeltem. Ugyanis sikerült hétórás rehabilitációs munkát találnom, de így keresetem meghaladja a mindenkori minimálbér 80 százalékát (85%), ezért kérelmemet elutasították.

Nem számít, hogy betegségem előtt keresetem jóval magasabb volt, a rokkantnyugdíjam összegét sem éri el a mostani keresetem, azonkívül már létezik szakmunkás minimálbér, amely engem megilletne, ha tudnék dolgozni! Szomorú dolognak tartom, hogy a mai napig gyógyíthatatlannak számító betegségem ellenére, teljesen magamra hagynak. 50 éven felül, betegen menjek vissza a számomra nem létező munkaerőpiacra! Akkor még nem beszéltem a lelki teherről, amit ez a betegség kivált, csak arra tudtam gondolni, hogy túlélem-e, s mi lesz a gyerekeimmel? Hogyan oldjam meg, hogy az ő életük ne törjön derékba és tudják tovább folytatni munkájukat és tanulmányaikat, mivel még két gyerekem jelenleg is a felsőoktatásban nappali tagozatos hallgató.

Elképzelhetetlen számomra mindez, hogy a XXI. században, az Európai Unió részeként, amikor a jóléti társadalmat hirdetjük, beszélünk a prevenció szükségességéről, minimálbéres keresetünkből neveljük a jövő nemzedékét, amely majd biztosítani fogja számunkra az esetlegesen elért gondtalan nyugdíjas éveket! Mire számíthatok, ha én nem tudom magamat és gyerekeimet sem ellátni, holott 32 évet becsülettel ledolgoztam?! Most pedig betegségemből kifolyólag ellehetetlenülök, mert számomra a szociális és az egészségügyi háló is kilyukadt!

Nagy Júlia, Hajdúnánás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!