HAON Sziréna

2011.07.15. 17:15

Versenyszerűen is táncol a fogyatékos fiú, Kulcsár Tamás

Debrecen - Semmi gond nem volt a terhességemmel, de szüléskor Tamás nyakára tekeredett a köldökzsinór, ezért oxigénhiányos állapot lépett fel, ami sértette a mozgatóideget is - kezdte történetüket Kulcsár Jánosné, az édesanya.

Debrecen - Semmi gond nem volt a terhességemmel, de szüléskor Tamás nyakára tekeredett a köldökzsinór, ezért oxigénhiányos állapot lépett fel, ami sértette a mozgatóideget is - kezdte történetüket Kulcsár Jánosné, az édesanya. Az orvos nem tudta megmondani, lett e valami baja a Tamásnak, kilenc hónapos korában kiderült, halmozottan sérült a gyermekünk. Budapestre, a Pető Intézetbe hordtuk, egészen kis korától. Kezdetben olyan rosszul viseltem a betegségét, hogy Tamás orvosa vitaminokat és nyugtatót akart nekem írni. Hozzátette, hiába ír fel nekem bármit, ha nem fogadom el az állapotát, semmi nem fog segíteni rajtam.

Később, 5 éves korától Tamás a Pető intézetben lakott. Minden hétvégén vonatoztunk együtt, mikor itthon már megszokta volna a légkört, és a saját játékait, épp akkor kellett mindig vissza vinni. Volt olyan, hogy annyira zsúfolt vonattal mentünk, hogy én végig álltam az utat Pest és Debrecen között, Tamás pedig a bőröndünkön ült.

Tamás a mai napig versenyszerűen  táncol

2006 – ban rájöttünk, hogy Tamás képes mozdulatokat végezni. Az Immánuel Otthon egyik gyógytornásza Tőkésné Lazányi Katalin ismerte fel, hogy Tamással képesek táncmozdulatokat végezni. Az Otthon 15 éves fennállásának évfordulóján a Hungária Filmszínházban pedig már fel is léptek.  A mai napig olyan csend van a teremben az előadások alatt, hogy magunk is meglepődünk. Jelenleg kontakt táncot adnak elő Győri Zsófiával, az Immánuel Otthon igazgatónőjével. A történet amit eltáncolnak sérült gyermek érkezését mutatja be a családban, születéstől fogva, az állapot elfogadásáig. Tamás egyébként a mai napig versenyszerűen táncol, tornázik, és a lakáson belül önállóan közlekedik segédeszközével, de a Pető Intézetben elsajátított technikák nélkül nem tartanánk ott, ahol tartunk. Sok olyan beteg gyereket ismertem én is, akikből ki lehetett volna hozni valamit, de a fejlesztés érdekében a szülőknek le kellett volna mondaniuk sok mindenről. Vállalni hogy az intézetben lakjon a gyerek, amíg szükséges, de valamiért ez mégsem történt meg – mondta el az édesanya.

A gyerekek kegyetlenek és őszinték

Tamás beteg, de mi soha nem zárkóztunk be – tette hozzá az édesanya. Ugyanúgy éljük az életünket, mint előtte. Vettünk egy tandemet is, átalakítottuk, hogy együtt mehessünk biciklizni, indultunk a Critical Mass – on is. Megnéztek minket az emberek, majd ismét oda kapták a tekintetüket, hogy mi ez a szerkezet. Volt olyan is, aki viccesen megjegyezte, hogy a hátsó utasunk lazsál – mosolyodott el az édesapa. Ismerek viszont olyan szülőket, akik nem szívesen jelennek meg a gyerekkel, mert félnek, hogy megszólják őket. Velünk is előfordult, hogy sétáltunk a városban és egy iskoláscsoportból néhány gyerek csúfolódott, de felajánlottam, hogy próbáják ki nyugodtan a széket - folytatta. Utána odajöttek, és érdeklődtek Tamás állapotáról. Nem mi kértük a betegséget, de megtanultunk vele élni. A gyerekek kegyetlenek és őszinték, tudni kell őket kezelni, viszont a felnőttek csúnyábbak. Hiába kérdezi a szülőktől a gyerkőc, hogy mi baja van annak a fiúnak a kerekesszékben, nem tudnak neki válaszolni. Gyorsan el is kapják a tekintetüket, és mennek tovább, mintha ott se lennénk.

Velem lehet beszélgetni és veled?

A fiam egyik, szintén beteg ismerőse nagyon szeret ismerkedni másokkal, de az emberek félnek odamenni hozzá. Sokszor vicces feliratú pólókat és kitűzőket vesz fel, hogy ne ijedjenek meg tőle. Van például egy kommunikációs táblája, melyen a „Velem lehet beszélgetni, és veled?” felirat olvasható. A fogyatékos emberek sokkal érzékenyebbek, mint az átlag, fontos nekik a törődés. Tamás amikor rosszalkodott, megfenyítettük ahogy az egészséges gyerekeket szokták. Ő pedig nem elfutott, vagy elkezdett sírni, hanem hozzánk bújt. Rengeteg szeretetet képes adni nekünk – sorolja az édesapa.

Együtt segítették az általános iskolai tanulmányait

Az első négy osztályt a Pető Intézetben végezte el, majd magántanuló lett. Gyakran tanultunk együtt, a feleségem gépelte a kérdéseket, és a válaszokat, majd szétvágtuk és Tamással megtanultuk mindet. Egy három fős bizottság jött el nálunk vizsgáztatni, és nem akarták elhinni, hogy a fiam valóban ki tudja választani a helyes megoldásokat a kérdésekre – büszkélkedett az apa. A fogyatékosság tényét nehéz feldolgozni, de ha valaki szereti a gyerekét, akkor igyekezzen következetesen megtenni érte mindent. Ugyanúgy kell élnie az életét, mintha semmi nem változott volna, holott nagyon is. Azt javasoljuk minden szülőnek, aki hasonló cipőben jár, hogy vállalják a sorsukat, mi is választhattuk volna a könnyebb utat – tanácsolták Tamás szülei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!